Szálljatok le a botoxolt influenszer Barbie-ról!

Ami persze sok helyen kivágta a biztosítékot: már hogy volna szabad ilyesmit kislányok kezébe adni?

Amikor én voltam gyerek - a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején -, a Barbie-babáknak két fő típusuk volt: a lengyel piaci hamisítvány és az igazi dollár Barbie, amit jobbára azokban a boltokban lehetett kapni, ahol valutával kellett fizetni. Az előbbiből igyekeztünk jó sokat olcsón felhalmozni, az utóbbi meg megmaradt karácsonyra, szülinapra, húsvétra, és kincsként őriztük egy-egy példányát.

Mindannyiuk közös pontja volt azonban, hogy szőkék voltak, vigyorogtak, kétujjnyi derekuk és négyujjnyi keblük volt, és derékig ért a hajuk. Óriási szenzációnak számított, amikor a tizedik születésnapom táján - helló, kilencvenes évek! - belépett a képbe a Hawaii Barbie, akinek éjfekete haja és éjfekete szeme volt, enyhén kreol bőrrel és némiképp izmosabb testalkattal. Ekkortájt költözött az égig érő papír babaváramba Biciklis Cindy is, aki igazi masszív, tenyeres-talpas amazon volt a törékeny Mattel-lányokhoz képest.

Elpusztul a Föld, és egy nagyszabású akció keretében minden lakóját a Holdra kell költöztetni, ahol meg kell teremteni a földi élet feltételeit. Az erdő mélyén élő törzs királynőjét elátkozták, így a városba kell mennie Hawaii Barbie-nak - persze általában ő volt a főhős, közép-kelet európai kislányként nehéz volt világos hajú karakterekkel azonosulnom -, hogy megszerezze az átok ellenszerét... De voltak hungarocell-kartondobo... izé, földalatti városokban élő Barbie-kolóniáim is, rendkívül kegyetlen belső szabályrendszerrel.

Máig hatalmas bánatom, hogy mire az igazán árnyalt Barbie-karakterek - az űrhajósok, a kerekesszékesek, a testépítők, a fridakahlók, a vitiligiósak, a pikkelysömörösek és a végtag nélküli paralimpikonok - betörtek a piacra (de legalábbis a limitált példányszámú kollektor darabokban megjelentek), én már réges rég savanyú felnőtt voltam. Olyan, aki keserédes nosztalgiával gondolt a hajdani nagy, több órán át tartó barbizós délutánokra és estékre. (Mindezt most MonsterHigh-babák gyűjtésével pótlom, a hamarosan kétéves kislányom számára, pszt...)

Ám ne menjünk ilyen messzire, maradjunk a botoxolt influenszer Barbie-nál! A legjobban akkor lehet ezekkel a figurákkal játszani, ha minél többféle karaktert vonhatunk be a történetekbe. A csücsörítős, kezében örökké telefont tartó figura például még így vén fejjel is sztorik tucatjainak vonalát indítja be nálam: ő az az arc, akit gyűlölnek a szomszédai és imádnak a világ végén élők, és aki valójában, a lelke mélyén egy komplexusokkal teli, szorongó kislány... Vagy épp egy igazi geek, egy tudós nő, aki kulcsszerepet játszik majd - például - a Föld megmentésében.

Sőt, ami azt illeti, nem bánnám, ha a sportos, napbarnított, széles mellkasú Ken-babák társadalmát is tovább árnyalnák, és ott is megjelenne a sokféleség. Így a nagy Barbie-matriarchátusok helyett egyenlőségen alapuló Barbie-társadalmak épülhetnének fel a papírdobozok, hungarocellkartonok, homokhegyek, faládikók mentén.

Tudom, hogy sok mindentől félthetjük a mai kislányokat, de attól szerintem nem kell tartanunk, hogy egy-egy influenszer Barbie láttán maguk is egytől egyig szétbotoxolt arccal csücsörítenek majd. Ahogy az elmúlt hatvan évben a darázsderekú, nagymellű, platinaszőke Barbie-királynők hatására is csak egy szűk - bulvárlapokban mutogatott - réteg műttette magát a babához hasonlóvá, úgy a következő hatvan évben sem ez lesz a fiatal generációk legnagyobb problémája...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock