Pánik, tagadás, sírás - Ilyen, ha ellopják egy függő telefonját!

Ha most azt mondom, hogy a jelenkor emberének legnagyobb - legális - addikciója az okostelefon, akkor körberöhögsz és/vagy ideges leszel. Ha viszont azt mondom, hogy 3 hete ellopták a telefonomat, és majd' beledöglöttem a hiányába, akkor már garantált, hogy megértőbb tudsz lenni. Méghozzá azért, mert neked is az életed része, gyakorlatilag a lelki társad, a személyi asszisztensed, a mindentudód, az állandó kapaszkodód, a GPS-ed, a kapcsolattartód... vagyis úgy magát a világot jelenti.

Ezért aztán rettegsz is tőle rendesen, hogy egyszer elveszítheted. Merthogy, ha megtörténne, fogalmad sincs, hogy mi lenne veled. De nem is mersz belegondolni, mert az túl félelmetes. Én viszont tényleg átéltem az okostelefon elvesztésének poklát. Szó szerint pokoli volt. Mert nem elég, hogy a mindig dédelgetett, széltől is óvott mindenesem odalett, de a sors ironikus humorának köszönhetően ez egy idegen városban, éjjel, piszkosul fáradtan ért.

1. Pánik!!!

Lever a víz, és nem jön ki egy hang sem a torkodon, mert egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy ez megtörténhet veled. Ez ugye elképesztően jól jön a piti tolvajnak, aki árkon-bokron túl van, mire magadhoz térsz.

2. Tagadás

Ez biztos csak egy álom. Semmiképpen sem lehet igaz. Csak meg kell nyugodnod, és szépen visszakapod a telefonodat. Vagy azért, mert felébredsz, vagy azért, mert az előbb lóhalálában elfutó gyerek visszahozza magától. (Tudom, hogy röhejes, de tényleg ezek futottak át az agyamon.)

3. Kétségbeesés

Itt már nem szimpla pánik jön, hanem igazi, mélyről jövő kétségbeesés. Hiszen azon a nyamvadt telefonon van a komplett életed! És itt most nem a fotókra és a szerelmes üzenetekre gondolok, hanem mondjuk, a virtuális bankkártyákra. Nekem kettő is volt belőle, rajta egy szép nagy summával. Ennél a felismerésnél már nem csak a víz csorgott a hátamon, de az egész testem elkezdett remegni.

4. Sírás

Feszültségoldás. Nincs rajta mit magyarázni.

5. Megoldás

Rájössz, hogy bazi nagy slamasztikában vagy, de nem veszítettél el senkit a szeretteid közül, senkinél nem diagnosztizáltak halálos kórt, és neked sem lett az ijedségen kívül nagyobb bajod.

És akkor jöhet a java...

Bár szerettem volna azt hinni, hogy a lopást követő 1-2 óra a legnehezebb, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a java még bőven hátravan. Ugyanis azon túl, hogy a pénzem megmaradt, fel kellett dolgoznom, hogy elveszítettem az életem egy meghatározó részét. Egy tárgyat, ami a nap 24 órájában a kezemben, vagy legalábbis a közvetlen közelemben foglalt helyet.

Nyilván kellemetlen azzal szembesülni, hogy siratom az okostelefonomat, sőt, szinte fáj a hiánya. Aztán egy kis öngyógyító guglizással rájöttem, hogy nem vagyok akkora lúzer, mint hittem. Dale Archer pszichiáter szerint az amerikaiak 40%-a a legjobb barátjaként tekint az okostelefonjára, és az esetleges elvesztésük valójában felérhet egy barát elvesztésének fájdalmával. Ami azért lássuk be: egyrészt nagyon szomorú, másrészt pedig tagadhatatlanul probléma.

A jelenségnek neve is van: nomofóbia, amely az okostelefon - vagy az internetes kapcsolat - elvesztésétől való félelem szorongásos tüneteit foglalja magában. Bár a mentális betegségek hivatalos listáján még nem szerepel, ettől még nem lesz kevésbé valóságos a probléma. Instant megoldásnak tökéletes, ha ellopják a telefonodat - esküszöm, a szívem mélyén még hálás is vagyok a tolvajnak. Ám azért jóval költségkímélőbb - és lelkileg is kevésbé megterhelő -, ha magadtól kezded meg a "szerről" való leszokást.

Elárulom, hogy a 2 napos letargia után hamar rákaptam a nyomkodásmentes élet ízére. Például, mert újra volt időm csak úgy kifelé bambulni a villamos ablakán, meg olvasni és beszélgetni. Ja, és leszállni sem felejtettem el...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock