Elfordulsz, ha meglátsz - pedig régen barátok voltunk!

Viszont van a másik véglet, amikor egyszer csak vége lesz az öröknek hitt kapcsolatnak. Van, amikor tűpontosan meg lehet határozni, hol reccsent meg a sztori, és van, amikor szimplán csak elmentek egymás mellett. És van az a helyzet, amikor fogalmad sincs, hogy mi vezetett idáig.

Bennem ezek a lezáratlan történetek még sokáig dolgoztak. Sajnos több ilyen eset is előfordult az életemben. Középiskolai barátságok mentek tönkre, ki tudja, miért. Az egyik esetben a "barátnőm" húsz éves barátsággal a hátunk mögött mondta, hogy nagyon megharagudott rám, ha majd megnyugszik, keresni fog. Ennek már legalább öt éve. Akkor hiába próbáltam az okot megtudni, nem árulta el. Én pedig nem éreztem úgy, hogy bármit elkövettem volna ellene.

Hosszú idő telt el, mire el tudtam fogadni, hogy ez nem rólam szól. Ha ő nem képes felnőtt ember módjára elmondani, ami bántja, nekem nincs mit tennem. Sokáig dühített a dolog, próbáltam keresni, de mindig lerázott. Rossz érzés volt. Nem tudom, mikor nyugodtam meg, de talán az hozta az áttörést, amikor egy alkalommal megláttam a buszon. Mindketten a leszálláshoz készültünk, és észrevettük egymást. Én nyitottan, haragtól mentesen szerettem volna vele beszélni, de ő úgy alakította a helyzetet, hogy esélyem se legyen szóba állni vele.

Ekkor szállt meg valami hihetetlen nyugalom, és az az érzés, hogy nekünk már nincs dolgunk egymással. Azóta többször is láttam, de már nem fáj, hogy nem beszélünk.

A másik ilyen példa, aminek emléke évekig kísértett, egy fiú miatt történt. Nem, nem szirupos "ugyanabba vagyunk szerelmesek" típusú eset volt. A srác kiforgatta önmagából a barátnőmet. Mi, a barátai, hiába győzködtük, hogy nem lesz így jó, senkire sem hallgatott. Annyira nem, hogy a korábbi baráti társaságot teljesen leépítette. Fülig szerelmes volt, és mindenben alárendelte magát a fiúnak. Felhagyott a kedvenc sportjával, és a srác sportágát választotta, mert meg akart felelni neki. Évekig működött is a dolog, aztán vége lett - egy másik nőért dobták.

Viszont kettőnk barátsága azóta sem állt helyre. Egyikünk sem kereste a másikat, évek múltán véletlenül mégis összefutottunk. A környezetem csodálkozott, hogy higgadtan, indulatok nélkül elbeszélgettünk. Holott évekig visszatérő álmom volt vele. Mindig azt álmodtam, hogy keresem, de mikor beszélhetnénk, ő elfordul, elmegy, és én hiába szeretnék megszólalni, nem jön ki hang a torkomon. Magamat is megleptem azzal, hogy ilyen jól kezeltem a helyzetet. Betudtam annak, hogy felnőttem, és más dolgokra helyeződött a hangsúly. Már nem az a fontos, ami volt, hanem az, ami lesz. Sosem leszünk többé barátnők, a bizalom elveszett, de normális, emberi viszonyunk még lehet.

Amikor rájöttem, hogy ezek a helyzetek már nem érintenek meg, az is tudatosult bennem, hogy sokkal jobban vagyok. Nem kell szenvednem és büntetni magam valamiért, ami nem rólam szól. Pedig hányszor megtesszük ezt! Hibáztatjuk magunkat olyanért, amit el sem követtünk. Te hányszor hitted, hogy valami miattad ment tönkre? És mennyi idő kellett hozzá, hogy felfogd, ez nem a te történeted, hanem a másiké?

A volt barátoknak, barátnőknek ezúton is minden jót kívánok. Őszintén, tiszta szívből. Elengedtem őket, hogy az én utam könnyebb legyen.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock