Felszálltak a fesztiválbuszra, ami egyenesen a gálaestre viszi őket. A hátsó üléseken hat férfi foglalt helyet, csendesen beszélgettek.
Leültek a második sorba. Összeért a karjuk. Nem beszéltek, anélkül is értették egymást - kivéve, amikor nem... De most Ákos boldog volt, és büszke, hogy a felesége - vagyis a volt felesége - eljött vele. Biztos jelnek tekintette, hogy visszafogadja.Vera kiegyensúlyozottnak érezte magát, egész testét betöltötte az összetartozás nyugalma.
Egyszerre keresték és fogták meg egymás kezét, szemlélték az elsuhanó házakat. Leszálláskor Vera visszafordult a táskájáért és meglátta a hat férfit. A leghátsó behajolt valamiért az ülés fölé. Csak egy villanás volt, aztán beállt a sorba, de ő azonnal megismerte. Egy pillanatra elállt a lélegzete, lépdelt tovább a férje mellett, aki már nem is volt a férje. Nem tudott figyelni Ákos szavaira, az iménti férfi arcát látta maga előtt. A társaság mögöttük lépdelt, hallótávolságon kívül.
- Ismered azokat mögöttünk? - kérdezte Ákost.
- Nem.
- Ők is a buszon utaztak.
- Akkor sem.
- Magyarok?
- Persze. Ez magyar filmfesztivál - felelte Ákos furcsálló tekintettel.
Az asszony torkában azonnal megjelent a gombóc, hallotta a saját szívdobogását - de fegyelmezetten lépdelt, csak a gondolatai cikáztak, mint a villám. Bizonyosságot akart, hogy nem téved. Az agya azt mondta: NE! De a szájának már nem tudott parancsolni.
- Az egyik Gyuszi Moszkvából.
- Az ki?
- Idegenvezető volt, amikor kint jártam.
- Akkor hogy kerülne ide?
- Nem tudom, de ő az.
- Mikor jártál Moszkvában?
- Húsz éve.
- És így emlékszel rá?
Ákos megdermedt. A feleségére nézett: ez már nem ugyanaz az asszony. Vera érezhetően máshol járt. A levegőbe nézett. Át a semmin - már csak a kedves fiú arcát látta, a hangját hallotta, ahogy azt mondja: "Várj, mindjárt jövök!" És jött, a japáncseresznye virággal. Aztán a vonat elindult. A fiú a peronról integetett. Ő vissza, amíg csak látták egymást.
- Menjünk lassabban!
- Miért?
- Hallani akarom, milyen nyelven beszélnek.
Ákos tiltakozott. Vera megállt, cipője pántját igazgatta. Ákos visszanézett. Most az ő torkában lett gombóc. Már hallották őket. Villámként csapott beléjük: oroszul beszéltek! Vera felkiáltott: "Ő az! Nem hittem volna, hogy valaha..." A férje megfogta a kezét.
- Mi van veled?
- Halálosan szerelmes voltam belé! - nem vette észre, hogy a férje arca megrándul.
A fogadáson Ákos ismerőseivel beszélgettek, kellemesen felszínes volt. Lassan elszállingóztak a vendégek, a kert átláthatóbbá vált. Vera egy társaság közepén megpillantotta Gyuszit.Nézte némán. Ákos nézte Verát, a gyomra összeszorult. Meghallotta a felesége hangját: "Odamegyek."
Ákos tehetetlenül állt, hangszálai görcsöt kaptak. Vera pohárral a kezében elindult. A kör közepén álló férfi észrevette, amint lassan körözni kezdett a társaság körül, szemét le nem véve a beszélőről. Már semmit nem észlelt a külvilágból, a megkövült férjéből. Nem érdekelte, hányadik kört teszi. Találkozott a tekintete a beszélővel, az intett a szemével. Vera helyet keresett, ahova félre állhatna, vele szemben. Megállt, várt. Azok lassan búcsúzkodtak.
A beszélő elindult egyenesen Vera felé. Nézte, amint feléje lépdel. "Ő az! Rohanni kellene, a nyakába ugrani. Milyen banális lenne, mint a filmeken" - gondolta. A férfi közeledett, nézte a nőt, és látta maga előtt a lassan elinduló vonatot, a lány kezében a cseresznyevirágot. És most itt áll. A haja már nem ér derékig, de húsz év alatt az arca semmit sem változott. Remegett minden lépésnél, de igyekezett, hogy ne látszódjon.
A nő csak állt, arcán ugyanazzal a naiv, kérdő kifejezéssel, mint húsz éve, csak akkor azt kérdezte az arca: "Kimondod?" Most meg azt: "Tényleg te vagy az?" Elfogyott a távolság. Ott álltak centiméterekre egymástól, csak a pezsgőspohár volt közöttük.
Ákos nem bírta tovább nézni, lassan megfordult, elindult kifelé. Megállt a legutolsó padnál, kicsit gondolkodott, azután háttal leült, és várt... De maga sem tudta, hogy pontosan mire, hiszen azok a reményteli gondolatok, amelyekkel elindult a fesztiválra, már rég tovaszálltak. Már szinte biztos volt benne: örökre elveszítette a feleségét...
Tatár Rózsa novellája
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
