Lestrapált nő lett belőlem, akit egy dögös kiscicára cseréltél...

Így jár az, aki fiúkkal nő fel. Ő maga is fiús lesz, fára mászik, rövid a haja, verekszik és focizik, néha káromkodik. Ehhez így is kell öltözni. Semmi pörgős szoknya, kopogós cipő, masni a hajban. Csak ahogyan kényelmes és praktikus. Pörgős szoknyában nem lehet fára mászni, mert felakad, és a masni is csak akkor mutat jól a copfban, ha csak ülsz egy helyben és mosolyogsz.

Ezek kimaradtak, és nem is hiányoztak. Én voltam az, aki csak húszéves kora körül jött rá, hogy a nőiesség mit jelent. Mivel a fiús öltözködés után hirtelen nőiesbe váltottam, túlzásba is vittem. A férjem így ismert meg, hogy minden szűk rajtam, a nadrág, a felső, a szoknya, a ruha, a cipő sarka meg legalább tíz centi. Nem múltak el haszontalanul a fiús öltözködés évei, tíz centin is kiválóan tudtam futni, ha kellett. Jó volt az egyensúlyérzékem.

Négy éve, a nővé változásomkor elhatároztam, hogy a hajam is hosszú lesz - jó, masnit nem rakok bele, de megnövesztem. Én, akinek évekig akkora volt a haja, hogy még fésűre és hajszárítóra sem volt szüksége! Most meg az a baj, hogy a hosszú hajat élvezem?

Meg a dekoltázs. Nincs nagy mellem, sőt, inkább kicsi. De egy kivágott ruhához kell a melltartó, ami jó cicit csinál. Ki is teszem. De ha ki van pakolva, az még nem azt jelenti, hogy mindenkié. Szemet lehet legeltetni rajta, de mást nem. De a férjem szerint ez már nem áll jól. Mert ő nem akarja más férfi gerjedelmét látni, amikor az az ő feleségére néz.

Kit érdekel más vágya, gondoltam, mert akkor még azt hittem, mindezeket azért mondja, mert félt engem. Félt, hogy valaki rosszat akarjon, félt, hogy nehogy bántsanak, félt, hogy nehogy megszóljanak. De igazából csak a pletyka zavarta, hogy úgy tartanak mindenféle rosszéletűnek, hogy nem is vagyok az. De persze mindenki azonnal ítél, a férjem is.

Anyósom meg csak adta alá a lovat: ízléstelenül öltözködöm, úgy, mint egy ukrán prosti, hajtogatta. Szóval, visszavettem. A szoknya hosszabb lett, a felső bővebb, a cipő laposabb. Aztán a második gyerek után meg már csak a praktikum volt a szemem előtt. Belebújós cipő, jó bő ing, kényelmes, gumis derekú nadrág.

Egyik reggel, amikor a férjem már elment otthonról, én már megvoltam a reggeli szoptatással, és éppen a nagyobbiknak készítettem reggelit - még pizsamában, fésületlenül a konyhában -, megjelent az anyósom. Bejött, látszott, hogy valamit nagyon akar mondani.

Szokatlan volt. Rásóztam a gyerekeket, én meg gyorsan beosontam átöltözni. Felkaptam egy farmert, egy tiszta szoptatós melltartót, rá egy kockás inget. A fürdőben megfésülködtem, copfot kötöttem. Fogat is mostam újra, mintha egy nevelőtiszt jött volna ellenőrizni a rossz gyerekeket, vigyorogtam magamon. Ugyan mit akarhat? Mit csináltam már megint rosszul?

Elkezdte végre. Hogy mostanában nyúzott vagyok. Nem lát mosolyogni, csak azt, hogy bárhol elalszom. Három éve nem vagyok csinos, sem mutatós, hanem csak egy lestrapált anyuka. Nem mond ezekkel újat, nem esik jól, de látom rajta, hogy a lényeget még nem mondta. "Tegnap láttam a férjedet egy nővel kézen fogva sétálni.

A nő tűsarkúban, miniszoknyában volt, a mellei kirakva, az a hülye fiam meg úgy sétált mellette, mint aki megnyerte a főnyereményt" - mondta. Én meg karomban a csecsemőmmel, fáradtan lerogytam a kanapéra, és elgondolkodtam: vajon mi ilyenkor a jó döntés? Térjek vissza a csábító szerepbe, és versengjek egy idegen nővel a férjem kegyeiért? Vagy pakoljam össze a cuccait, és adjak neki ultimátumot?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock