Érdekes világban élünk mi, emberek. Minden tettünknek következménye van. Olykor hihetetlen pozitív történések jönnek az életünkbe, máskor tragikus veszteségek. Boldogság és szomorúság háborúzik egymással.
A tettek következményeinek körforgása, amit valahogy meg kell próbálnunk irányítani. Az átka, hogy kegyetlenül lecsap arra, aki eltévedt ösvényen szaladgál. Én ismételten rossz ösvényt választottam. Számtalanszor kerültem abba a helyzetbe, mikor ki kellett volna állnom magamért az olyan emberekkel szemben, akik csak a saját hasznukat lesték. Nem számított nekik semmi. Napjaink rákfenéje, az anyagias, uralkodó világ beszippantotta őket. Elemi erővel veszi át felettük az uralmat, ami elvakítja életüket.
A legrosszabb, hogy ők ezt jónak és természetesnek látják. Halvány fogalmuk sincs arról, hogy nem pénzben mérik az élet értékét. Nos, ilyen emberekkel szemben elég nehéz felvenni a kesztyűt, és - a saját példámból kiindulva - nem is érdemes. Rájöttem, hogy ha harcolok, akkor lesüllyedek az ő szintjükre. Őrülten hálás vagyok annak a fénynek, ami belül erőt ad, és mellettem van - ami figyelmeztet, hogy több vagyok ennél. Lásd meg a Nap ragyogó színeit, ami élteti a világot a sötétséggel szemben!
Mindenki a saját háborúját vívja, csak az nem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel tesszük. Az igazunkért harcolunk szakadatlan, hiszen nem akarunk a saját csapdánkban vergődni, mint madár a kalitkában. Bármit is teszünk azonban, mindig el kell számolnunk magunkkal és a lelkiismeretünkkel. Sokan viszont ezt nem így látják.
Át akarnak gázolni másokon, büntetni, ítélkezni, utána pedig nyugodtan álomra hajtani a fejüket, hogy megtették, amit kellett. Nem veszik észre, hogy ilyenkor valójában saját magukat büntetik, mert képtelenek szembenézni a démonjaikkal. Végül pedig a démon letaszítja őket a magasból, hiába kapálóznak.
A saját hibámból, de újra belekóstoltam egy olyan munkakörbe, ahol a fentebb említett példák érvényesültek. Persze néhány hét elteltével rájöttem, hogy baj van, mégis maradtam. Az elején mézes-mázos ígéretek fogadtak, mindenféle csinos köntösbe bújtatott kijelentés, hogy milyen jó lesz nekem ott. A kecsegtető ígéretekből azonban semmi nem lett, még csak be sem jelentettek.
Azt várták, hogy csak csöndben, mosolyogva dolgozz, és becsüld meg a helyed, mert máshol ennyit sem kapsz. Nem tudom, ki hogy van vele, de a tejet és kenyeret meg kell venni a boltban, nem elég, ha csak mosolygok. Szerintem sokunk számára ismerősek ezek a problémák. Fél évet bírtam ki, aztán ott hagytam.
Mert hiszem, hogy mindig van más út, más lehetőség. Nem könnyű - sokszor fogsz hibázni, harcolni, de azt tudd, hogy egy alvó lelkű ember sosem fog arra a szintre eljutni, ami a hatalmon és pénzen kívül esik. Hálás vagyok a sorsnak, hogy újra utat mutatott. Hiszen nem kell a mocsokban fetrengeni, ha van egy virágzóbb, tisztább út - csak meg kell keresni!
Kovács Ildikó
Tanítsd meg a gyermekedet szeretni!
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
