Úgy tűntél el, ahogy érkeztél: csendesen, szó nélkül...
Újra itt voltál - pont úgy, mint akkor, amikor még egy párt alkottunk. Éreztem a leheletfinom csókodat, az ölelésedet - újra együtt égtünk a tűzben, amit együtt keltettünk életre.
Igaz, hogy csak álmodtam, de mégis olyan volt, mintha valóban megtörtént volna. A valóságban már régóta nem találkoztunk - legalábbis szándékosan nem. Egyszer összefutottunk véletlenül, és váltottunk pár mondatot, de többre nem telt az időnkből. Akkor is úgy tűntél el, ahogy érkeztél: csendesen, szó nélkül... Akárcsak a kapcsolatunk ideje alatt: egyszer csak nem jöttél többé - nem írtál, nem magyarázkodtál, nem búcsúztál, csak kiléptél az életemből.
Álmomban is csak félig voltál itt - csak addig maradtál, amíg jól érezted magad, egy perccel sem tovább. Akár egykor a valóságban: megérkeztél az életembe, belekóstoltál mindabba, amit adhattam neked, maradni azonban nem tudtál... Csak a ruháid voltál képes levenni előttem, a lelkedhez és a szívedhez nem fértem hozzá. A belsődet erős páncéllal véded - és a burkot csak a rozsda fogja lerágni rólad, amikor már besavanyodva, megkeseredve és boldogtalanul élsz majd valaki mellett.
Nem vagyok különleges, nem tudok csodákat tenni - olyan vagyok, mint bárki más, egyvalamit mégis biztosan megadtam neked: a szeretetet. Neked azonban nem volt rá szükséged, nem kértél belőle.
Tudod, miért? Mert nem tudtad viszonozni: nem mertél szeretni, nehogy kicsússzon a kezeid közül az irányítás. Eltiltottad magad az érzelmektől, mert képtelen vagy bárki másban megbízni magadon kívül, nem mered másra bízni az életed.
Erős nő vagy: mindent meg tudsz oldani egyedül, nincs szükséged senkire. Helyes és becsülendő, hogy megállod a helyed: de az már túlzás, hogy mindenkit elmarsz magad mellől - még azt is, aki megadja azt, amire állításod szerint a legjobban vágysz.
Csak addig akartál mellettem maradni, amíg ellenőrzés alatt tudtad tartani a kapcsolatunkat. Megérkeztél, megpihentél nálam egy ideig - de lehorgonyozni képtelen voltál. Többet jelentett számodra egy olyan férfi, aki emberileg mit sem ér: akitől sem szeretetet, sem megbecsülést nem kaptál. Ennek láttán pedig azt kell mondanom: te nem akarod, hogy szeressenek!
Lehet, hogy ez egy korábbi csalódás következménye, amit egy másik férfi miatt szenvedtél el a múltban - csak nem mered bevallani magadnak? Bárhogy is van, ideje lenne megválni attól a csomagtól, amit cipelsz - ami miatt nem tudsz, nem mersz szeretni...
Mert ha csak félig tudsz jelen lenni valaki életében, akkor úgy viselkedsz, mint egy ragadozó: megközelíted az áldozatod, becserkészed, magadba bolondítod, aztán - mikor már felszínre kerülnének a kölcsönös érzelmek -gyorsan kitolatsz a kapcsolatból...
Önvizsgálatot kéne tartanod: mert soha nem leszel boldog, ha senkit nem engedsz közel magadhoz! Ha mindenki csak annyira férkőzhet hozzád, amíg nem érzed kényesnek a helyzetet, azzal megfosztod magad a legszebb emberi érzésektől. A másikat nem: hiszen ő tud - és mer - szeretni, vállalja a kockázatot, hogy az esze helyett a szíve irányítsa. Téged viszont csak és kizárólag az egód vezérel.
Nem tudsz ellazulni, nem bízol senkiben, nem hagyod a szívednek, hogy szeressen - csak erősíted a falaidat, amik egyre magasabbak lesznek. Számodra egy kapcsolat csak arra jó, hogy helyreállítsa az önbizalmadat, hogy pótolni tudd a benned megbújó hiányérzetet - és persze, hogy a testi vágyaid teljesüljenek. Neked az intimitás pusztán annyit jelent, hogy leveted a ruháidat - azt hiszed, ezzel már közel is kerülsz a másikhoz.
Valóban itt voltál, vagy csak álmodtam az egészet? Nem tudom - mire felébredtem, hűlt helyedet találtam.
Nyitókép: Shutterstock