Gimis évek: tán igaz sem volt, vagy igazabb volt, mint bármi...

Több, mint egy évtized telt el azóta, hogy leérettségiztem. Ennek bőven elegendő időnek kéne lennie ahhoz, hogy újabb szép emlékek írják felül a gimnáziumi éveket. De ha egyszer olyan tökéletlenül tökéletes volt a maga kezelhetetlen pattanásaival és pitiáner világfájdalmával?

Pedig az egyetemista éveket kellene visszasírnom: a dorbézolást, a túlhájpolt szabadságot, a "fogggalmamsincsholvagyok" típusú ébredéseket, a csóró tejfölös tésztás vacsorákat - mert a túró+sajt árából pont kijött két-három kommersz feles az Áldomás nevű krimóban. De ezek csak vacak utánzatai voltak a középiskolai élményeknek: a fiúk lenyűgözéséért bemutatott elfuserált esernyőcseleknek, a miniatűr művtöri puskás bűvészkedéseknek és a Calippo ízű osztálykirándulásoknak.

Azóta is a gimiből élek. Például - a közönségem legőszintébb örömére - bármikor elmagyarázom csípőből a korcsolyázás fizikáját vagy a szénizotópos kormeghatározást. Vajon mi lehet a fizika tanárommal? Kerestem a közösségi oldalakon, de semmi. Talán csak megmaradt annak a sminktelen, a lovat szőrén megülő Földanyának, aki volt, és nem érdekli a virtuális világ.

A tanároknak amúgy konzerválódniuk kellene fénykorukban! Nem pedig gyászjelentések formájában rádöbbenteni az egykori kisdiákokat az élet mulandóságára. Örökké ott kellene poroszkálniuk az épület folyosóin, hogy további generációkat tegyenek nyelvtannácivá, Pithagorasz hódolóvá, Darwin-szkeptikussá, vagy egyszerűen csak jobb emberré.

A gimnázium volt a lezáratlan ügyek, az elvarratlan szerelmi szálak korszaka. És a csókok íze a számban: hol méz, hol áfonya... Akkor még tudtunk ruhában ölelkezni, nem rohanni sehová, nem tudomást venni a most múlandóságáról.

Forrás: Shutterstock

Az utolsó évben tetőzött mindez. A szalagavatós ruhám mai szemmel? Jééézusom... De anya választotta. Az azt követő bulis szettem meg még "jééézusomabb"... De aznap este én voltam a legboldogabb végzős. (Pedig én aztán nem dobálózom felelőtlenül a "boldogság" szóval.)

Néha még összefutunk egy-egy nosztalgia buliban azzal a fiúval, akinek aznap éjjel az ölében ültem, és akivel eszkimó puszikat váltottunk - de ma már csak egy nosztalgiamosolyt váltunk. Akit pedig hirtelen felindulásból megcsókoltam az egyik érettségi előtti esténken... vele ma együtt tervezzük a jövőt, de legalábbis a holnapot. Azt hiszem, ő az én 12 évet késett ballagási ajándékom.

Néha emlékeztetnem kell magam: mindez elmúlt. Elmúlt? Álmaimban néha ott állok a díszterem előtt, és realizálom, amit annak idején még nem: "Fiatal az, akinek fogalma sincs róla, hogy a régi szép idők az most van." /Tímár György/

Tán igaz sem volt. Vagy igazabb volt, mint bármi...

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?