A telefon, amit fel kellett volna vennem...

Olyan meleg van kint, már így reggel vagy 32 fok van. Jó, lehet, hogy nincs még annyi, de napközben még ennél is melegebb lesz. Csak fekszem, és izzadok. Van klímám, de nem tudok mellette aludni, meg létezni sem.

Felkeljek? Á, nem, ebben a melegben ez tökre felesleges. El kellene indulni. Azt még nem tudom, hová és minek, de kellene. Mondjuk, edzeni vagy futni, vagy csak úgy létezni. Vagy ezt inkább elfelejteni. Basszus vasárnap van, de akkor meg ki kellene menni a vécére, mert már nagyon kell pisilni, de még ehhez is lusta vagyok.

Vagy lejjebb húzhatnám a redőnyt, az ablakot meg becsukhatnám, mert ömlik be a meleg, de még a karomat sincs kedvem felemelni. Se megmozdítani, se semmi. Még levegőt sem akarok venni. Nem, nem akarok meghalni, de most semmiféle tevékenységre nem állok készen. És ráadásul még fekszem is. A francnak ébredtem fel?! Éhes is vagyok, szomjas is. De ezekhez sincs kedvem, még feküdni sincs, ehhez is fáradt vagyok. Gondolkodni sincs! Nem akarok semmit sem csinálni!

Nincs is ilyen.

A létezésem rajtam kívül áll. Vagyis dobog a szívem, emelkedik és süllyed a mellkasom, ahogyan veszem a levegőt, a szemem pislog, közben nyelek is, a gyomrom pedig korog. A testem él és virul, csak én nem.

Annyira meleg van!

Abba kellene hagyni azt, hogy ezen károgok, mert az lenne furcsa, ha nyáron nem meleg lenne. Olyan vagyok, mint Ilike: nekem soha semmi nem jó, mindig a másiknak a jobb. Persze ezért meg utálom azt a másikat. Melegem van! Csak úgy tudnám enyhíteni, ha megmozdulnék. Micsoda ellentmondás, hiszen mozdulatlanul is izzadok, hát még, ha tennék valamit.

Fagyi! Ez esne most jól, de eszembe jut, hogy azok a népek, akik igazán meleg helyeken élnek, nem fagyiznak, hanem forró teát isznak. Tiszta hülyék! Bár, most, hogy így átgondolom, lehet benne valami, mert biztos nem csinálnák ezer éve, ha nem vált volna be. Tudja valaki, hogy a Szaharában van-e fagylalt? Jaj, de vicces vagyok.

Forrás: Shutterstock

Csörög a telefonom.

Még ránézni sincs kedvem, csak fekszem mozdulatlanul, hallgatom, hogy játssza azt az idegesítő dallamot. Tírirí-tíriri-tirirí-tíriri. De sokáig tart. Anno pont azért választottam ezt a hangot, hogy mielőbb felvegyem, mert annyira zavar. Olyan, mintha az agyamba egy baltát állítanának, hogy fájjon minden egyes dallamra. Hát ez fáj.

Általában gyorsan fel is veszem, most nem. Most melegem van, és ráérek. Bármire és semmire. Állítólag a férfiak, amikor nem gondolnak semmire, akkor tényleg a semmire gondolnak. Én meg most semmire sem akarok gondolni, és ezer hülyeség eszembe jutott - már megint ez a telefon. Még jó, hogy legalább már ébren voltam, mert erre ébredni kegyetlenség. Nem veszem fel.

A semmit akarom, ehelyett az jut eszembe, hogy miért nem hagy üzenetet az, aki hív. Hagyjanak már békén! Semmit sem akarok. Fekszem tovább, várom a semmit. Érzem, hogy türelmetlen vagyok, olyan sok dolgot kell ma csinálni, vagyis, igazából semmit. Csak egy sima nyári vasárnap vár rám, de még ehhez sincs hangulatom.

Megint csöng. Úgy kell magam megerőszakolni, hogy ne nézzek a kijelzőre. Így is érzékelem, hogy villog meg rezeg, mert a félhomályos szobában ezt akkor is lehet látni, ha nem is akarom. Most nem akarom. Nem veszem fel. Nem veszem fel.

Azt akarom, hogy kapjon már el az a flow. Hogy csak úgy lebegjek a jóban, vagyis, most éppen a semmit akarom élvezni, de a telefon csöng, csöng végtelenítve. Nem mozdulok, azért sem veszem fel, most nem lehet más fontos nekem, mint az én semmittevésem.

2018. július 29., vasárnap. Azért hívtak, mert meghalt az anyám.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?