Szülés és válóper - gyors egymásutánban

15 évesen ismertelek meg, 18 évesen hozzád mentem, és nem voltam 20, mikor megszületett a kisfiunk. Hogy túl fiatal voltam mindehhez? Igen! De engem akkor nem állíthatott meg senki és semmi!

Téged akartalak, és egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy a mi történetünk vége nem a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak!" lesz. Vidékről költöztem fel hozzád. Hittem benned, hittem a szerelmünkben, hittem az örök hűségben. Rózsaszín ködben éltem, mikor a szívem alatt hordtam szerelmünk gyümölcsét. Nem kételkedtem, nem voltam bizalmatlan, az életem adtam volna kettőnk bonthatatlan szövetségéért.

Észre sem vettem, mikor romlott el minden. Pedig voltak jelek. Későn jártál haza, már nem értél hozzám szerelmesen, nem szeretkeztünk. Ingerült voltál és türelmetlen, de én úgy gondoltam, biztos csak a terhességem váltja ki belőled ezt a viselkedést. Aztán egy este, a 7 hetes gyerek mellett odafordultál hozzám, és azt mondtad, el akarsz válni.

Szerelmes vagy abba a lányba, akit néhány hónapja bemutattál nekem, mint a munkatársadat. Hónapok óta tartott már a viszonyotok. Míg én nagy pocakkal arról ábrándoztam, hogy azok a picurka kis kék babaruhák hamarosan megtelnek élettel, addig te egy másik lányt csókoltál...

Nem fogtam fel a szavaidat. Hallottam, de nem értettem. Ránéztem az alvó pici fiunkra, és arra gondoltam: ezt nem teheted meg! Nem vitatkoztam, nem kiabáltam, szótlanul feküdtem, és próbáltam megérteni, mi történik. Néhány nap múlva megkértelek: maradj még. A baba miatt, miattam... Tudhattad, hogy nincs senkim rajtad kívül. Nincsenek mellettem a szüleim, a testvérem. Mindent egy lapra tettem fel. Rád. Ránk. A házasságunkra. A családunkra...

Maradtál.

Forrás: Shutterstock

Másfél évig gyötörtük egymást. Szakítottál azzal a másikkal, de már semmi sem volt ugyanaz, mint előtte. A bizalmatlanság beköltözött az életünkbe. A féltékenység, a zöldszemű szörny családtag lett. Számomra az önbizalom többé nem létező fogalommá vált. Hiszen csak azért történhetett meg mindez, mert csúnya, kövér és szőke vagyok.

Az a másik meg szép, vékony, fekete. Az én hibám az egész. Ha tükörbe néztem, egy naiv, buta, vidéki libát láttam... Egy célom maradt. Úgy pusztítani el magam, hogy senki ne vegye észre: cigiztem, kávéztam, kényszerből ettem, próbáltam kisajtolni magamból az életet. Elutasítottam mindent. Meg akartam halni...

Végleg elköltöztél.

Aztán egy nap hazafelé tartottam, 42 kilóra fogyva, fáradtan, erőtlenül és kedvetlenül. Fogtam a másfél éves fiam kis kezét. Ő totyogott mellettem, és abban a pillanatban megértettem: SOHA, SENKIÉRT nem dobhatom el az életemet! SOHA, egy férfi sem érhet annyit, hogy feláldozzam magam! Megfizettem a tanulópénzt, és bármennyire is fáj, hogy elhagyott az, akiről azt hittem, az életem jelenti, tovább kell lépnem.

Élnem kell! A fiamért, a szüleimért, a szerelemért, a születendő gyerekeimért, és mindenért...

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?