Süket vagy?! Dörömbölnek a szívedbe zárt álmok!

Az emberek rengeteg dologban különböznek, egyvalami azonban tutira közös a piercinges árupakoló srácban, a tárgyalóterembe lépő ügyvédnőben vagy a buszsofőrben: valaha mindannyian mesés sikerekről álmodtak.

Az egyik színész akart lenni, a másik énekes, olimpikon vagy feltaláló... Elképzelték tizenévesen, ahogy egyszer majd díjakat vesznek át, vagy, hogy egy stadionnyi rajongó kántálja majd a nevüket. Aztán az élet tette a dolgát: "rendes" iskola, hétköznapi végzettség és állás kellett, hisz légvárak építéséből nem lehet megélni.

A valóság pedig - mint egy durva smirgli - lehántotta róluk a reményt. Tehetségüket a fiókba dugták, és már csak a munkahelyi bulikon kápráztatják el a kollégáikat. Az ügyvédnő versek helyett beszédeket mond, már alig emlékszik, milyen csodásan szavalt. Legfeljebb megsuhintja olykor az érzés egy színházi előadás során: "mi lett volna, ha..." A buszsofőr sem énekel már. Sőt, másik csatornára kapcsol, ha tehetségkutató műsor megy a tévében. Mert "mi lett volna, ha..."

Jó ez így? Nem hiszem.

Ha ilyet látok, mindig eszembe jut, hogy én is majdnem áldozatul estem a smirglinek. Ha harminc éves koromban nincs egy unalmas, több hetes nyári szabadságom, most nem mondhatnám magam négy könyves szerzőnek. Kész szerencse, hogy a férjemnek dolgoznia kellett, én pedig nem tudtam mit kezdeni a rám szakadt szabadidővel. Biztatott, hogy írjak regényt. Szinte rá kellett beszélnie, pedig kamaszként mennyit álmodoztam róla, hogy író leszek! Csak épp felnőttként ez már gyerekesnek és elrugaszkodottnak tűnt...

Forrás: Shutterstock

Ha akkor, azon a nyáron nem ülök le írni, talán örökre elnyomom magamban a késztetést - pedig mindig is szabadságért dörömbölt belül a szívemben. Mikor kész lettem a regénnyel, elküldtem egy kiadónak, szinte csak formaságból. "Kéziratok ezreit kapják, bele sem néznek majd" - mondtam legyintve a férjemnek. Nem így lett. Én pedig rájöttem, hogy a kishitűség miatt majdnem lemaradtam egy nagyszerű dologról.

Persze, nem lettem egy J. K. Rowling. Nem vagyok világhírű, de boldog igen. Idén jelent meg a negyedik regényem, Ölelj és ölj címmel. Talán sosem fogják híres amerikai színészek megszemélyesíteni a karaktereit, de ebben a kicsi országban emberek ezrei olvassák. És ez elég nekem. Megmelengeti a szívem minden levél vagy blogbejegyzés, amiből kiderül, hogy valakinek kellemes órákat szereztek a könyveim. Ahogyan az is, hogy a SHE.HU-nak írhatok. Mert átadhatok valamit magamból - nektek. Számomra ez a siker.

Ezért aztán minden könyvbemutatón elmondom a közönségnek, mennyire fontos, hogy ne adják fel az álmaikat. Mert ha valaki tehetséget érez magában, akkor sosem késő, hogy tegyen érte. Apró lépésekkel, kitartással, közben a "hétköznapi" életét is felelősségteljesen élve. Előfordulhat, hogy az út, amire rálép, mellékút marad - de boldogságot hozó mellékút, és ez a lényeg. Viszont az is lehet, hogy távoli, korábban elérhetetlennek hitt hegycsúcsokra visz. Ki tudja?! Indulj el!

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?