Össze kellett törnöm ahhoz, hogy erős nővé váljak.

27 éves koromig soha nem gondoltam tovább a dolgokat. Mi lesz 5 év múlva? Hol fog tartani az életem? Mi lesz a karrieremmel? (Azt sem értettem akkoriban, mit jelent ez.) Naiv voltam, bohókás és végtelenül optimista. Ki lehet az élet nyertese, ha én nem? Magasról tettem rá, ki mit mond vagy gondol rólam, megállás nélkül törtem előre. Budapest, Szöul, London, majd Milánó következett. Bár a munka egyre jobban ment, a magánéletem összeomlott.

A férfi, akit mindenkinél jobban szerettem, és akiben feltétel nélkül bíztam, olyan bajba kevert, amelyből nem láttam, merre van kiút. A FÉRFI, aki kérés nélkül teljesítette minden kívánságomat, aki olvasott a gondolataimban. Aki kilenc hónapon keresztül mindennap felhívott telefonon külföldről, csak azért, hogy hallja a hangomat. Ő, aki énekelt és zongorázott nekem, és a karjában ringatott, ha beteg voltam, vagy valami bántott. Minden nap a szemembe nézve mondta, hogy szeret. Vele nemcsak édes, hanem teljes volt az élet.

Védtelen voltam, és életemben először farkasszemet néztem a félelemmel, mely minden porcikámat megdermesztette. És ez az érzés nem illant el akkor sem, amikor túljutottam ezen a nehéz helyzeten. Ködös, szürke lepelként betakarta a testem, égetett, majd jéghideggé tett, és mindenhová követett. Ott volt a tekintetemben, a félszeggé vált mosolyomban, az álmaimban, a mozdulataimban, paranoiássá és bizalmatlanná változtatott. Beférkőzött még a kapcsolataimba is, olykor totálkárossá zúzva őket.

Végül hazaköltöztem, de évekbe telt, mire kihevertem a sok rosszat. Amikor az ember csalódik, általában a másikat hibáztatja. Én ezzel szemben önmagamról téptem a húst. Hogy lehettem ennyire naiv és ostoba? Ilyen rossz emberismerő lennék? A szerelem vakított el, vagy magamat ismertem félre?

Felelős vagyok a választott utamért, ami tele van buktatókkal, de végig fogok menni rajta - egyedül vagy segítséggel. Ahhoz, hogy eddig eljussak, rengeteg kérdést tettem fel magamnak. Olyan kérdéseket, melyeket túl későn vagy talán soha nem merünk feltenni, és szembenézni a válasszal. Mit szeretnék valójában? Mi tesz igazán boldoggá? Hogyan változtathatok? Kikre számíthatok önmagamon kívül? Meg kellett birkóznom olyan kételyekkel, melyek jól elrejtőznek a házimunka, a gyereksírás vagy az állandó munka mögött. Gondolatokkal, melyek könnyedén merülnek el egy-két pohár borban.

Pedig élni csak bátran érdemes. Felnőttem, két lábbal állok a földön, és legyőztem a félelmem: újra külföldre költöztem, mertem vakon bízni, szeretni - túl a dolce vitán, minden valódi ízt és fűszert ismerek, és már én adagolom őket. Vár egy új élet, egy igazi társ oldalán.

A Nő világa

Nyitókép: Shutterstock