Most készülök megcsalni a férjem...

Lassan öltözött fel. Kínos gondossággal kente fel magára az alapozót, és olyan precizitással kontúrozta körbe a száját, mintha az segített volna neki szavakba önteni, miért teszi meg.

A saját szemébe sem mert belenézni, ahogy a szempillaspirál fel-le mozgott a kezében. A gyomra akkorára zsugorodott, mintha valaki szánt szándékkal gombóccá gyűrte, majd visszatuszkolta volna a torkán keresztül. Csendesen csukta be maga mögött az ajtót. Elvégre fontos, hogy ne ébressze fel a gyereket. És a férjét, akihez éppen most készült hűtlen lenni.

Már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie. Venni a bátorságot, és felvállalni. Hogy nem tudja tovább csinálni. Így nem. Hogy feladta önmagát. Valahol félúton, a házasságkötés és a gyerek születése közt. Nem tudni pontosan, mi volt a baj. Talán senki nem tehetett az egészről. Végül is ki a fene tehetne arról, hogy valaki egyszer csak úgy megcsalja azt, akivel leélt egy fél életet? Vajon van-e egyáltalán köze ehhez a bűnbakká avanzsálható harmadik félnek?

Forrás: Shutterstock

Ebben az esetben semmiképpen. Nem tehet arról, hogy jókor volt jó helyen. Nem tehet arról, hogy felébresztette a sok-sok éve szunnyadó Nőt. Áttört egy gátat, és elkezdett ömleni az áradat. Kifelé, elsodorva mindent, maga alá gyűrve férfit és nőt, gyereket, kutyát, macskát. Ez az áradat bizony sok véráldozatot fog követelni még...

Nem ezt akarta. Ő mindig próbált mindent jól csinálni. Mintafeleség, mintaanya, mintablabla... ahogy kell. Főzött, mosott, dolgozott, tanult, tanított, adott és kapott, elengedett és befogadott. Ahogy most a másik férfit fogja, akibe kapaszkodik. Addig kapaszkodik bele, amíg vissza nem nyeri egykori önmagát. Aki valahol mélyen mindig is benne aludta Csipkerózsika álmát. Ő, a másik Férfi, fontos lépés. Köszönettel tartozik neki, hogy miatta megint Nőnek érezheti magát, akármeddig is tart ez a megnevezhetetlen, meg sem történt "izé".

Forrás: Shutterstock

Azt ő is tudja, hogy hazudna, ha azt mondaná, hogy az alapproblémát az okozta, hogy férje elhanyagolta. Nem klasszikus értelemben véve hanyagolta el... A Nőt hanyagolta "csak" el. És ő egyszer csak azt vette észre, hogy kiégett. Próbálta elfojtani a rossz érzést, próbálta elmondani, próbálta megbeszélni, próbálta megoldani.

Hányszor, de hányszor kérte... Szépen, csúnyán, ordítva, sikoltva, néma fájdalommal. Kérte, esedezett, hogy vegye már észre. A Férfi. Vegye észre, hogy mennyi mindent másképp csinálhatna. Hogy mennyi mindent kellene másképp csinálnia ahhoz, hogy ez a nap sose következzen el.

Hogy a Nő ne arra ébredjen fel egyik reggel, hogy hipp-hopp elveszítette önmagát. Most viszont valami elindult benne. Ennél erősebb még sosem volt. Hogy történhetett, hogy annyi sok éven át könnyedén sikerült egy áléletben léteznie? Most viszont hirtelen úgy érzi, megfullad. A máskor megnyugtató, megszokott rutinfeladatok most csupa nyűgnek tűnnek. Talán mert valaki, aki csak úgy felbukkant az életében, testét-lelkét energiával tölti fel, és meglátta benne azt, amiről ő úgy hitte, már rég meghalt.

Közben meg is érkezett. A Férfi már várta. A Nő belépett az ajtón, és tudta, hogy innen már nincs visszaút...

Tóth Ildikó

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?