Az érzelmi vámpír, aki mindig másból táplálkozik

Mert az ilyen férfiban nincs erő ahhoz, hogy a problémák fölé helyezze önmagát. Képtelen a saját kezébe venni a sorsát, ezért mindig keresnie kell valakit, akire ráfonhatja a csápjait, akibe belecsimpaszkodhat. Törékeny lelke egy karóért könyörög - na, nem azért, hogy a szívébe szúrd, hanem, hogy legyen támasza. És ha elég ügyesen csinálja, akkor mindezt észre sem veszed. Csak azon kapod magad, hogy önjelölt segítőként támogatod és erősíted a megbicsaklott önbizalmát.

És mit kapsz ezért cserébe?

Némi figyelmet, és - látszólag - mindent, amire vágysz. És lassacskán elhiteti veled, hogy a kapcsolatotok igenis működőképes. Pedig erről szó nincs. Csupán keresi a réseket rajtad, amiken keresztül még jobban magához láncolhat, és a rabjává tehet. Előveszi a legsimulékonyabb modorát, de közben két marokkal fogja az érzelmeidet. Ezért a kettőtök meccséből nem kerülhetsz ki győztesen.

Nem egy egyszerű energiavámpírral van dolgod, hiszen ahhoz elég erős vagy, hogy egy ilyen baráton vagy ismerősön átlépj. Ő azonban az érzelmeiddel manipulál: úgy tesz, mintha közel engedne magához. Ezerszer meghallgatod, hogy milyen csúful bánik vele a világ, de arról elfelejtkezik, hogy egy-egy aprócska hibát talán ő is vétett... Vagy netán, aki megtaposta, az átlátott azon a bizonyos szitán, amit te még nem vettél észre. És amit talán nem is akarsz látni.

Hiszen olyan elesett, és oltalomra szoruló a lelke. És az sem tűnik fel, hogy nyomógombot szerelt rád, és akkor kapcsol be, amikor éppen szüksége van rád. Majd unottan a sarokba dob, mint egy karját vesztett játékbabát. Ha keresed, ő csak húzza az időt - és az idegeidet -, közben pedig elégedett, mert tudja, hogy majd' megveszel a szavaiért.

Hogy majd rádöbben, mi mindent kapott tőled? És elgondolkodik azon, hogy talán megérdemelnél te is egy csipetnyi szeretetmorzsát, hogy ne éhezz, hogy képes legyél még létezni? Miután felélted a lelked legrejtettebb tartalékait, már nagyon várod, hogy ő is felemeljen téged, és a tenyerén hordozzon. Hogy partnerként kezeljen, ne pedig az alá-fölérendelt érzelmi viszonyban dagonyázzon...

Ne kergess ábrándokat! Nem lesz ilyen pillanat. Az ilyen szerelem nem szerelem. Sőt, még viszonynak is soványka. És ekkor jössz rá, hogy te magad is önző voltál: ószeresként gyűjtögetted össze a másik pecsétes, szutykos gesztusait, és önszántadból pakoltad fel őket az ütött-kopott kis vágykocsidra. Mert így elhitethetted magaddal, hogy te is értékes vagy, hiszen "szükség van rád".

De mit tehetsz, ha felismerted a szomorú valóságot? A választ a saját fegyvertáskádban leled. Kotorj az aljában, ahol még megtalálhatod a megmaradt büszkeséged. Töltsd csőre, és a tarkójára szorítva tessékeld ki az ajtón! Mindörökre.

Nyitókép: Shutterstock