Ne csak az árnyoldalát lásd a technikai fejlődésnek!

Ezelőtt harminc évvel az anyám begöndörítette a haját, kihúzta a szemöldökét, kirúzsozta a száját, majd felhúzta a nejlonharisnyát, a tűsarkú szandállal és a virágmintás ruháját. Apám nyakkendőt kötött, előtte kirongyolt a kertbe, metszett néhány szál virágot, amit selyempapírba csomagolt.

Puccba vágták magukat, és délutáni programként elmentek meglátogatni egy baráti házaspárt vagy valamelyik rokont. Ez heti program volt, én vagy mentem velük, és ott kuporogtam este kilencig a sámedlin, hallgatva a felnőtteket, vagy kimentettem magam tanulás címszóval. Anyámék ilyenkor beszélték meg, hogy kivel mi történt, a Mariska nénit két hete megműtötték, amiről senki nem tudott, és szegény ángyi csak sóhajtozott, hogy a kutya sem látogatja a családból, csak a szűkebb pátriárkája.
Nem volt elég gyors információ. Mert mire a Mariska néniről megtudtunk valamit, már rég otthon lábadozott, mi pedig keringtünk a kórház folyosóján, keresve a kórtermet, ahol már rég más beteg foglalta a helyet.

Így ment ez akkoriban. Nem volt se internet, se közösségi oldalak, se chat, se egyéb technikai vívmány, a telefonon kívül - de az is csak minden huszadik családban volt. Nyilván megvolt a maga hangulata a fent említett "megyünk vendégségbe" dolognak is. Ám fejlődik a világ, és ez sok pozitívumot is hoz magával.

Forrás: Shutterstock

Kicsit unom már, hogy sikk szapulni a közösségi oldalakat, pszichológusok vizsgálják a jelenség káros hatásait. Szidják, mert függővé tehet, mert elveszik a személyesség... blablabla. Én most korteskedni fogok ez ügyben, anélkül, hogy Zuckerberg egy árva kanyit is fizetne nekem érte. Nem nevetséges számodra, hogy szidsz valamit, amit éppen használsz - jelen esetben arra, hogy szapuld? Ha az ember odaül egy asztalhoz, ahol felkínálnak neki valamit, már csak udvariasságból sem szólja le a háziasszony remekeit. A közösségi oldalak is ilyenek.

Ha annyira borzalmasnak gondolod, akkor ne használd fel kapcsolattartásra, ismerkedésre, tájékozódásra, netán a saját üzleted hirdetésére, írásaid, verseid nyilvánosság elé tárására, uram bocsá' a gondolataid világba kiáltására!

Nyilván az is izgalmas volt, amikor még nem volt YouTube, és kazettáról kazettára másoltuk a zenéket, de tegye fel a kezét, aki szeretné visszahozni ezt az időszakot! Mi negyvenesek megéltük azt az időszakot is, és éljük szerencsénkre ezt is. És mivel van viszonyítási alapunk, azt hiszem, csak egy cseppnyi nosztalgiával gondolunk vissza arra a világra. Aztán egy gombnyomás, és ömlik ránk a sok információ, és rövidebb idő alatt több dolgot tapasztalhatunk meg.

Forrás: Shutterstock

Nyilván tanulni tudtunk akkor is, bújtuk a könyvtárban a könyveket, molyoltuk a lexikonokat, de lássuk be: kényelmesebb ez így, és mivel az idő a legdrágább értéke mindenkinek, az internetnek köszönhetően sokat megspórolhatunk.

Olyan ez, mint egy a világot átszelő Hyde-park. Ha akarsz, megállsz, meghallgatsz, elolvasol valamit, és te is véleményt nyilváníthatsz. Persze mondhatod, hogy milyen álságos egy hely ez. Hogy mennyi a bunkó, az idióta. Ez így van! De ha végigmész az utcán, vagy felszállsz a buszra, ott is találsz belőlük bőven. Ha nem tetszik, amit látsz, továbbsétálsz. Itt sem kötelező semmi. Annyit fogadj be belőle, amennyit szeretnél!

Egy dolgot ne felejts el: a világ mindenképpen előre halad, veled vagy nélküled. Ha viszont megőrzöd a régi, értékes dolgokat, személyes kapcsolatokat, és ésszel, kellő ráérzéssel használod a világhálót és a közösségi oldalakat, egészen jó kompromisszumot köthetsz magaddal és a fejlődéssel. Ugye te sem akarnál még mindig egy olyan korban élni, ahol még a kereket sem ismerték?

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek