Ha nem kellek, küldj el a fenébe - csak ne hazudozz!

- Szia! Hogy vagy? Mi újság? - szólok bele a telefonba, gondolom, majd úgyis elmondja, miért keres, és abból kiderülhet, honnan ismerem. Nem is gondolnád, milyen sokáig el lehet társalogni semmitmondó, udvariassági dolgokról, úgy, hogy közben fogalmad sincs a másik kilétéről.

Szó szót követ, és lassan az is kiderül, ki is ő. A lelkesedésembe egy kis üröm keveredik, hiszen ő az a férfi, aki hónapokkal ezelőtt érthetetlenül és látszólag minden ok nélkül csak úgy eltűnt az életemből. Se egy telefon, se egy e-mail. Sőt! Az üzeneteimre sem válaszolt. És most úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Mivel kíváncsi vagyok, mi ez a pálfordulás, hagyom, hadd udvaroljon, és direkt nem kérem számon.

Csak óvatosan érdeklődöm, mi történt vele az elmúlt hónapokban, hogyan sikerült elvesztenünk egymást. De semmit nem tudok meg. "Nem hívtalak? Nem is üzentem vissza? Hát én nem emlékszem" - adja az értetlent. Na most vagy nagyon előrehaladott Alzheimer-kórban szenved, ami korából és egyéb kognitív képességeiből adódóan nem valószínű, vagy csak nem akar emlékezni.

Mivel okos fiúnak tűnik, csak úgy vág az esze, ezért inkább az utóbbira tippelek. Így aztán hagyom, hadd higgye, hogy bevettem a "nem emlékszem mesét". Mert most úgy tűnik, személyesen is megismerhetem. És már nagyon kíváncsi vagyok, hogyan is nézhet ki a valóságban ez a csodabogár figura.

A memóriája kitűnő, hiszen pont egy héttel azelőtt csörgött rám, hogy én a városába, az ország másik felébe utaznék. Ennek a kis kiruccanásnak az időpontjáról még hónapokkal ezelőtt tájékoztattam... Így kap még egy esélyt, hátha ő lehet számomra az Igazi, és olyan magyarázattal szolgál majd az eltűnésére, ami megállja a helyét.

A nagy napon azonban mégsem hívom fel érkezésemkor. Gondolom, majd keres. És láss csodát, a hotelem előtt elmotorozik egy férfi, aki amint meglát, leállítja előttem a motorját, és bemutatkozik. Hogy mióta motorozhatott fel s alá, nem tudom, de imponál nekem ez az ismerkedési mód.

Majd rejtélyesen elköszön, én pedig sétálni indulok, de nem telik bele tíz perc, és ismét felbukkan egy stílszerűen fehér autóban. "Hölgyem, az autó a városnézéshez előállt!" Mondanom sem kell, már el is vagyok bűvölve. Az biztos, hogy a szövegelés megy neki, kicsit nagyít is, de elnézem neki, hiszen bizonyára imponálni akar.

Megbeszéljük, hogy másnap találkozunk. Lelkesnek tűnik, én pedig kitartóan ülök a szobámban, és várom őt a megbeszélt időpontban. Telefonál, hogy késni fog, de jön. Maximum fél óra, és itt lesz. Türelmesen üldögélek. Eltelik fél óra, egy óra, két óra. Ekkor felhívom. Kicsöng, de nem veszi fel. Kezdek aggódni érte.

Üzenetet írok, hogy hívjon fel, rendben van-e. Az órák peregnek, semmi válasz. Ezért ránézek a közösségi oldalára, ahol vannak új bejegyzései - tehát életben van. Hogy mi jöhetett közbe neki, ami miatt nem sikerült odaérnie hozzám, már sosem derül ki. Olyan déjá vu érzés kerít a hatalmába. Hiszen ugyanúgy viselkedett, mint már egyszer, hónapokkal ezelőtt.

Azaz az előjelek nem csaltak. Ő az az ember, aki sosem fog odaállni eléd, hiába tűnik minden más szempontból férfinak, a valódi férfiasság hiányzik belőle. Mert egy igazi férfi felvállalja a kellemetlenséget, ami a másik elutasításával jár, és nem hiteget, ígérget felelőtlenül.

Anita történetét Herczeg Zsuzsa jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock