Huszonévesen már egészen más dolgokról ábrándoztam: romantikus randevúkról, szerelemről és arról a férfiról, akivel igazán boldog lehetek. Sokáig vártam erre a csodára, és éppen akkor, amikor már kezdtem feladni a reményt, egy bohókás férfi személyében megérkezett. A kapcsolatunk jól indult, és sokáig jól is működött, de csúnya vége lett.
Én házat, gyereket, szenvedélyes éjszakákat és izgalmas utazásokat képzeltem maguknak - csupa olyasmit, amit mindig is szerettem volna. Sajnos mégsem így alakult... Ezt az álmot nem tudtam egyik pillanatról a másikra elengedni. Addig nem, amíg a sebek be nem gyógyultak.
A reménytelenségnek olyan gazdag fegyvertára van, hogy azt felsorolni is nehéz lenne - és én mindet végigszenvedtem. Nehéz volt megbirkózni azzal, hogy a legdédelgetettebb álmaim kerültek egymás után a süllyesztőbe. Hosszú időn át gyászoltam, szedegettem darabokra hullott életem szilánkjait. Aztán ahogy idősebb lettem, szépen lassan megtanultam elengedni egy-egy vágyamat. Szerencsére vannak olyan módszereim, amik segítettek/segítenek túljutni a mélyponton, és újra nekilendülni.
Sírok, káromkodok, ordítok, ajtót csapkodok, toporzékolok - gyerekesnek tűnhet a viselkedésem, de ez után egyfajta megtisztulást érzek. Megszűnik bennem a csalódottság és az üresség érzése, és újult erővel tudom folytatni az utamat. Persze ehhez idő kell, a gyász hosszú folyamat.
Mindig nagy csapás, ha szertefoszlik egy álom. Ez nemcsak a szívemre, hanem az életem más aspektusaira is hatással van. Ilyenkor csupa olyan dolgot teszek, amiről tudom, hogy feltölt és örömöt nyújt. Elmegyek kozmetikushoz, masszázsra, olvasok, vagy beülök a kedvenc japán éttermembe. A lényeg, hogy kikapcsoljam az agyamat, és ne gondolkozzak.
Sokáig hittem abban, hogy amit a fejembe veszek, azt így vagy úgy, de meg fogom tudni valósítani. Aztán fel kellett ismernem, hogy ez nem minden esetben igaz, nem minden tervem válik valóra. Hiába teszek meg mindent, és harcolok a végsőkig, a végeredmény mégsem rajtam múlik. De ettől még nem vagyok egy LÚZER, aki képtelen tenni az álmaimért. Bármit hoz a jövő, büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem, és nem süllyedek az önsajnálat ingoványába, hanem új kihívásokat keresek magamnak.
Ismerős az érzés, amikor egy gyönyörű ábrándból semmi sem marad, csak a kínzó kételyek meg a tovatűnő remények? Ez elég elkeserítő tud lenni. A nehéz időszakban a családom és a barátaim jelentik számomra a gyógyírt, ők tartják bennem a lelket. Mellettük mindig megnyugszom, csendesednek a belső viharaim, és tudom, hogy jó helyen vagyok.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.