Értékek, amiket a gyerekemtől tanultam...

Régen úgy gondoltam, a szülő dolga, hogy megtanítsa a gyereket a jóra, felkészítse az életre, erős erkölcsi alapokat adjon neki, és értékeket, amikre alapozva majd boldog és kiegyensúlyozott felnőtt lesz. Aztán mikor anya lettem, rájöttem, hogy a szülőség egy kétirányú nevelés: míg én megtanítom a gyermekemet járni, beszélni stb., és segítek neki eligazodni az életben, addig ő akaratlanul fejleszti a személyiségemet. Bölcs tulajdonságokat alakít ki bennem - olyanokat, amik addig egyáltalán nem voltak jellemzőek rám.

Ilyen a türelem - ami van is, meg nincs is...

Ahogy telik az idő, néha úgy érzem, inkább fogytán vagyok belőle, mint fejlődne ez a képességem. Éles helyzetekben pedig hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nincs is. A gyerek születése előtt nem is tudtam, mekkora jelentősége van a türelemnek az életemben. Akkor még max. arra voltam képes, hogy türelemmel kivárjam a sorom a pénztárnál, vagy türelemmel hallgassam a barátom lelkes monológját az autók működéséről - amiből a kötőszavakon kívül természetesen semmit sem értettem.

Aztán amikor megszületett a lányom, a türelem már nem csak egy pillanatra bukkant elő belőlem, hanem hetekig, hónapokig, sőt, évekig is jellemző volt rám. És szükségem is volt rá, például:

• mikor eljött a cumiról való leszoktatás ideje,
• mikor 2 évesen az első dackorszakát élte,
• mikor duzzogott és toporzékolt,
• mikor egyedül akart felöltözni, de persze a kabát ujját sem találta,
• mikor rohanásban voltunk, de ő minden virágnál, csigánál, hangyánál meg akart állni, hogy felfedezhesse a világot.

Türelemre van szükségem most is, mikor kamaszodik, és csak szemforgatással tud válaszolni, és a "NEM!" a legnépszerűbb válasz, bármit is kérdezek. Amikor a széthagyott papírzsebkendők kukába imádkozása mindennapos program, és a szobájából való kicsalogatás is napi fejtörést okoz... Persze hazudnék, ha azt mondanám, annyira pro vagyok, hogy ez mindig sikerül.

Érzem, nem mindig sikerül megugranom a saját magam által felállított türelmi mércét, de már nincs bűntudatom. Sikertelen időszakaimban azzal szoktam nyugtatni magam, hogy tűzre kéne dobni minden okoskodó könyvet, és összezárni a szerzőjüket egy kamasszal 24 órára egy 4x4-es szobában, ahonnan nincs kijárat. Mert olyan könnyű azt mondani: "Türelem! Csak átmeneti időszak az egész!" És olyan nehéz türelmesnek maradni, mikor a gyerek undok, provokál vagy épp toporzékol, csak mert "CSAK"!

Mindezek ellenére mégis úgy érzem, többször vagyok türelmes és higgadt, mint ahányszor nem. Egy bölcs nő körvonala kezd kirajzolódni bennem, amit az anyaságnak köszönhetek, és ezt a tudást már nem csak a gyereknevelésben tudom kamatoztatni. Megtanultam, hogy vannak helyzetek, mikor csendben kell maradni.

Most, hogy a gyerkőcöm kamasz, újrakezdődött a dacosság. Próbálok visszanyúlni a régi trükkökhöz - és működnek! Nem mondom, hogy könnyű, de megéri. A türelem varázslat. A vitából végtelen háború helyett ölelkezés lesz - és megbocsátás kamaszos végszóval: "Anya! Te olyan gonosz vagy!"

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock