Nyár íze van. Nyár ízed van. Vádolsz, hogy fel akarlak hizlalni, aztán elhagylak, mert kövér lettél. Aljas rágalom! Csak - szeretlek. Még az aranygaluskánál is jobban! És ez nagy szó.
Azt mondtad, hogy ilyen nincs is: gyönyörű vagyok, okos és még sütni is tudok. Nem árultam el, hogy anya fogja diktálni a hozzávalókat, de ennyi füllentés talán még belefér. Hogy is van? Szerelemben és háborúban... Csak túl ne piruljon! Vajon nem lett túl édes? Vagy esetleg nem lett elég édes? Felhívsz útközben, és azt mondod: biztos isteni lesz. De édes vagy! Pirulok.
Kavarom a vaníliasodót - kavarognak a gondolataim. Nem gondoltam, hogy ebből ez lesz, annyi éve ismerlek és annyiszor tiltakoztam. És most itt sürgölődöm több mint 10 évvel az után, hogy először megcsókoltalak. Na, ez is egy aljas rágalom: hogy én téged! De ettől függetlenül persze szeretlek, én, téged.
Indul a 20 perc, légkeveréssel. Még hogy kellek, én, neked - légből kapott állítás, amivel csak az idealista barátnőim dobálóznak - gondoltam. Aztán még a végén kiderül, hogy tündérmesék igenis léteznek, csak én voltam hitetlen. Készítek majd egy adag aranygaluskát a csajoknak engesztelésképp.
Elkalandozom... Hogy hogyan képzelném? Hétköznap, talán kedd, talán zuhogna odakint az eső. Egy tök egyszerű gyűrűvel, de szép körítéssel kérnél meg. Nem "hozzám jössz-e", hanem "megöregszel-e velem". Semmi sallang. Tavaszi esküvő nagy cécó nélkül, de jó kajákkal, jó zenékkel és jó emberekkel. Egészséges baba - persze kislány, hogy kuncogj, ahogy bosszankodom.
Aztán később egy kisfiú, hogy visszavághassak. Anyukád szeret, az enyém is téged. Élünk a gyerekek mellett is, csak takaréklángon. Néha az őrületbe kergetlek, de sosem annyira, hogy el akarj menekülni. Szóval, valahogy így! Holtomiglan, holtodiglan.
Olyan életszagú... És már tétje van. Nem ronthatom el, ezt nem! Annyi desszertet és kapcsolatot csesztem már el - csak ebben van rutinom. De kizökkent, hogy sietnem kell, mert mindjárt csöngetsz, és még fel kell vennem a kedvenc göncödet, hogy abban szervírozzam. Semmi fakszni, egy szürke pulcsiruha, de valamiért abban látsz a legszebbnek. Hogy miért nem adtam még kulcsot, nem is értem. Már csak a lakásomhoz nincs kulcsod. Ez is giccses, de ez sem érdekel!
Hogy meddig tart majd az aranygaluska? Remélem nagyjából 4 és fél percig. És mi? Remélem örökké. Mi van, ha nem? "Akármi is lesz holnap, a ma már a miénk." De azért holnapra is kitalálok valami jó kis fogást, a biztonság kedvéért.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.