Kalandjaim, amiket egyedül utazva éltem át

Rovarok

Budai lány lévén ritkán találkozom rovarokkal, pláne ilyen gigászi méretű mutáns dögökkel. Az elsőt még elkaptam egy pohárral, és kihajítottam az ablakon, de nem segített sokat a helyzeten az az öklömnyi lyuk, ami a szúnyoghálón tátongott, és az sem, hogy a kunyhó díszkivilágításban égett. Sikoltozni sem volt kinek, így hát egy búvárcsizma és egy flakon spray segítségével mészárlást rendeztem, és a paplan alá bújva végül sikerült életben maradnom. Reggelre nem maradt a rovarokból semmi, mert megette őket az egymilliárd hangya lakótársam. Csak a szárnyakat hagyták meg...

Elveszni tizenháromezer kilométerre otthontól

Én azt mondtam a triciklis embernek, hogy a kikötőbe szeretnék menni, ő ezt úgy értette, hogy egy kihalt gyártelepről szeretnék hazateherhajózni a másik szigetre, ahová a dzsungelen keresztül vezet az út... Közben hívott a pasim, hogy megvettem-e a kenyérpirítót, amit kért. Derűs nyugalommal mondtam, hogy igen, épp a dzsungel felé tartok vele.

Pont mielőtt megfojtottam volna a sofőrt, szembe jött egy másik tuktukos srác, aki felajánlotta, hogy visszavisz, de azért "lovagiasan" kizsarolt belőlem százötven filippínó pezót a fuvarért. A hajómhoz akkor értem oda, amikor épp kifutott. Én pedig ugrottam, mint a filmeken! Hónom alatt a kenyérpirítóval.

Gyanús idegenek

Amikor elfogadtam a kollégám meghívását egy bulira, nem sejtettem, hogy Puerto Galera külsőn rendezik meg, a hegytetőn. Valaki hozott egy nagyon hosszú kábelt, és egy fára erősített csupasz villanykörte szolgáltatta hangulatvilágítást, amit körbeültünk a műanyagszékeken mi, meg az a milliárd rovar, akik a fényre jöttek. Egy kolumbiai drogkartell kevésbé ijesztő, mint a helyi srácok: asszonyverő atlétát viselnek és sok tetoválást, de aranyfogban sem volt hiány.

Egy nagydarab fiú udvarolt lelkesen, és az arcomba bámulva csekély angoltudásával azt ismételgette, hogy szép a szemem. Amikor véget ért a buli, és a vaksötétben botladoztunk a bandával, már elképzeltem a meggyalázott, feldarabolt holttestemet eldobva a bozótosban, pedig csak a biztonság kedvéért a kapuig akartak hazakísérni.

Földrengés, tájfun és sárlavina

Egyedül én ijedtem meg, amikor elkezdett rengeni a föld, számomra még akkor is ijesztő volt, ha Richter úr szerint ez csak egy négyes. De rajtam kívül egy teremtett lelket nem zavart, ugyanúgy tették a dolgukat, mint eddig. "Ha leesnek a poharak, akkor keress fedezéket!" - vigyorogtak. Közben rengeteget esett az eső, nekem térdig ért, abban klaffogtam a papucsomban. A nővérem hívott, hogy benne volt a hírekben, hogy tájfun pusztít a szigeteken, és azóta is azon röhög, hogy sikítoztam a telefonba a repülő csótányok miatt.

De azért amikor a reptéren közölték, hogy a hazajegyem csak Hong Kongig érvényes, eltört a mécses, és a biztonsági emberek vigasztaltak. Elképzeltem, hogy ott rekedek a repülőtéren, mint Tom Hanks. De még az is jobb lett volna, mint a valóság, amikor is posztapokaliptikus hangulatban elkezdték ellenőrizni az embereket sertésinfluenzára, és átterelték a népet egy hőmérős kapun. És aki lázas volt, azt maszkos kínai emberek kikapkodták a sorból. Három nap alatt értem haza...

Ha egyedül utazol, akkor egy kicsit a saját filmhősöddé válsz. Olyan dolgok történnek veled, amiket álmodban sem hinnél, hogy ép bőrrel megúszol, vagy véghezviszel. Persze senkit nem akarok arra buzdítani, hogy most hirtelen ugorjon bele kamikaze utazásokba, de olykor tényleg érdekes élményekkel gazdagodhatsz, ha egyedül veszed nyakadba a nagyvilágot.

Nyitókép: Shutterstock