"Nem jössz le velem? Megnézném, hol tart az építkezés..." - kérdezte finoman az apját, miközben lassított. Tudta, hogy érzékeny pontra tapint, mégis szerette volna, ha apja máshogy gondolkodna a házról...
"Nem." - hangzott az egyszerű válasz az anyósülés felől. Nem hagyott kapaszkodót, nem lehetett rá azt mondani, hogy de mi lenne, ha... de hidd el, hogy... Így a lány csak csendben gázt adott, és robogtak tovább az aszfalton.
Pedig várta volna őket a rögös út. Az apát, aki ebben a tanyavilágban nőtt fel, és a fiatal lányt, aki gyermekként sokat játszott a poros udvaron, szemezte az édes gyümölcsöt a szőlőlugasban, és undorodva kerülgette a disznóólat. Vagy éppen csodálattal nézte, ahogy a nagyszülei szorgalmasan festik a vályogfalakat.
Aztán teltek az évek, a ház úrnője (mert az volt ám a javából, keze nyomán mindig tisztaság illata járta át a házat) elment, az özvegy idős férfi pedig egyre erőtlenebbül hajtotta ki a biciklit... Aztán ő is követte a nagymamát. Az utódok pedig omladozni hagyták a tanyavilági portát, és gondoskodás helyett már csak a szívükben csinosították a takaros kis ház pontos mását.
És míg az emlékeik egészen elevenek voltak, addig a valóságban már csak egy roskadozó épület fogadta az arra járókat. Ó, ha egyáltalán járt még arra valaki... Hiszen a fiataloknak már kényelem kell: internet, autó, bevásárlóközpont. És legalább két-három közeli óvoda és iskola, hogy legyen miből választani.
Úgy tűnt, hogy a termőföld-ölelte, kietlen magány már nem vonz senkit. De végül mégiscsak lett vevő a házra: a fiatal házaspár csodás új otthont épített magának. A lovas kocsit felváltották a lóerők, az éjjeli baglyok huhogást pedig a gyermekek sírása.
Tetszett a lánynak, hogy a múlt egy része megmaradt, de közben a háznak is lett jövője. Annak a helynek, amely olyan sokat jelentett neki, és persze, az apjának is. "Mert ha még a régi házat hozták volna helyre, megérteném! De minek menjek arra, és minek fájdítsam a szívemet, hiszen az a hely már nem ugyanaz többé!" - fakadt ki keserűen az apa, amin a lány először csak meglepődött, aztán elgondolkodott a szavain.
Szerette volna megérteni az apját. Osztozni akart a fájdalmában, hogy ne csak a saját gondolatait hallja: "De hát valaki odaköltözött. Használja, gyönyörködik benne, és értéket teremtett. Mi ebben a rossz?" Végül úgy döntött, nem szól semmit. Hiszen évtizedek, sok tapasztalat és bölcsesség kellene ahhoz, hogy átérezze az apja fájdalmát.
Soha többé nem hozta szóba a tanyavilági kis fészket, de szeretettel gondol azokra, akik újra élettel töltötték meg. Hiszen ha nem is teljes egészében, de mégis megőriztek egy darabot a régi életük emlékéből.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
