Kipattannak a szemeim. Fél hat múlt pár perccel. Kint még sötét, de a gondolataim már tűélesek. Az elmúlt órák félálomban teltek.
Készenlétben voltam egész éjjel. Ma korán be kell érnem, még a munkaidő kezdetén beszélnem kell egy sráccal a HR-ről. Egy csésze zöld teát iszom, azt is csak a rutin miatt. Megnyugtat, és éberre tesz. Rajta kívül ma is elég lesz a szódabikarbóna, meg a szokásos egy szem savlekötő. A refluxot is meg lehet szokni. Azt még meg. A sminkeléssel pepecselek sokat: kell rám szem, száj, kell arccsont is.
Én egy létező dolog vagyok. Egy ember, egy munkavállaló. Aki ma benyújtja a felmondását.
Hideg van, és még mindig csak szürkül. A szálllingózó esőt megvilágítja az érkező villamos. Sok az üres ülőhely, én mégis állva maradok. Érdekes dolog ez az adrenalin: most teljesen tisztán látom, mi a feladatom, pedig hetek óta fogalmam sem volt róla, mit is csinálok pontosan.
Úgy kezdődött, hogy kaptam egy új főnököt. Már a sokadik új főnökömet. Megint muszáj bizonyítani, mert neki is bizonyítani kell. Hát ez van.
Hogyan működik egy jó főnök-beosztott kapcsolat? A kovalens kötésről bezzeg tanultunk a gimiben, de erről semmit. Pedig ez is egy bonyolult kötés. Ez is a legapróbb összetevőken múlik. Tisztelet, alázat, elismerés, lojalitás, fűszerként némi valódi rokonszenv - egy jó munkakapcsolatnál ezek mind működésbe lépnek.
De csak egyetlenegy feltétellel: ha mindkét fél erre törekszik. Elég csak az egyik oldalon, csak egy kicsike bizalmatlanság, ez a sok érték mind üres szó marad. Egy közhely. Mint az a rossz vicc a keresztrejtvényből, amikor a főnök seggfej, a beosztott pedig idióta...
Tehát a bizalom az hiányzott belőlünk. Igen, nemcsak belőle, az elején belőlem is hiányzott. Egy velem egyidős, kevésbé képzett lány lesz a főnököm - már eleve csalódottan vártam. Lehettem volna gondolatban is elfogadóbb vele? Igen. De amikor belendült a közös munka, túlléptem a rossz érzéseimen, és megjött a tettvágy, a lendület, úgy éreztem, van mit ellesni tőle...
Próbáltam elmagyarázni neki, mi hogyan működik, az évek alatt hogyan álltak be nálunk a dolgok, voltam kedves, barátságos, próbáltam kitapogatni, mi kell neki. Ha kellett, nagyvonalú voltam, ha kellett, még azért is bocsánatot kértem, amiért szívem szerint nem kértem volna. De semmi. Nem találtuk meg a közös hangot. Hát ez kell még a jó főnök-beosztott kapcsolathoz: megfelelő párbeszéd.
Most azt gondolod, lehet, hogy nem kedveskedni kellett volna. Hanem mondjuk, kikérni magamnak és kiabálni, ha már sokadszorra igazságtalanság ér. Nézem az arcom a villamos tükröződésében, és tudom, hogy igazad van. De volt ilyen is: kiabáltam, és kikértem magamnak. Az sem segített, kétszer akkora hangerővel kiabált vissza. Akkor veszítettem el magam.
Éveken át, pont ezen a munkahelyen szerették, ahogy dolgoztam. Mi történik most? Ha jól csinálok valamit, nincs válasz, ha felhívom a figyelmet egy hibára, kiabálnak velem, ha teszem a dolgom, az a baj, ha nem, akkor meg az. Ha kedves vagyok, az a baj, ha beleállok, és nem vagyok kedves, az a baj?
Jött a félelem a holnap reggeltől és a hétfőtől. Gyomorgörccsel nyitottam meg az irodai levelezést. Jött a reflux. Egyszer egy másfél oldalas memó miatt tört ki a botrány, mert maradt benne két felcserélt betű, egyetlenegy elütés. Akkor bőgtem az irodában. Ki vagyok én, egy ostoba, figyelmetlen barom? Úgy éreztem, üldöznek. És ezt a munkatársaim is így érezték.
Egy rossz főnök megkeserítheti az életed
Meghallgattak, vállon veregettek, és hűháztak a sztorijaimon. Aztán kicsit elhúzódtak. Mint a falkában, ha kiszagolják, ki a beteg, a gyenge. Nem hibáztatom őket, ilyen a rendszer, és ők nem tudtak megmenteni. Ez a vadon. Itt végső soron mindenki magára van utalva.
Leszállok a villamosról, még mindig esik az eső. Egyre jobban. Elkezdtem dokumentumokat gyűjteni az engem ért sérelmekről. Volt mit összegyűjteni. Aztán felhívtam egy munkajogász barátnőmet. Levelet fogalmaztunk. Most jön a cikk legfontosabb tanulsága: mindenkinek kell egy házi munkajogász. És eljutottunk ehhez a naphoz. A táskámban a másfél oldalas helyzetjelentés, felmondással a végén.
Már tudom, hogy harcos vagyok. Egy harcos, aki azt mondja: ebből elég volt. Akivel nem lehet feltörölni a padlót.
Kis Virág
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
