Férfivélemény: Vacsorát rendelhettek, de együtt töltött időt nem

És ha tényleg minden stimmel, végre egy megbízható, igazi társra találtál, akkor a lila ködös szenvedély szépen elmélyül valami erősebb, tartósabb kötelékké. Egy fedél alá költöztök, a "te és én"-ből "mi" lesz. Közös tervek, közös álmok, közös hitel. Két idegenből egy új család lesz, és a másik életének egyik legfontosabb szereplőjévé váltok. Kéz a kézben sétálhattok tovább a végtelenbe, egymást segítve, szeretve - és olykor az őrületbe kergetve.

Majd telnek a hónapok, az évek, és a szürke hétköznapok takarékra teszik szerelmetek lobogó tüzét. Már nem csókolóztok cinkosan az éttermek félreeső zugaiban, nem tépitek le egymásról a ruhát az autóban. Majd csak este, kényelmesen, meghitten a szerelmi fészketekben. Ha éppen nincs új része a kedvenc sorozatotoknak.

Hiszen nem kell sietni, minden pillanatot kihasználni. Már a tiétek a világ összes ideje, lesz alkalom rá holnap is, és azután bármikor. Lesz időtök a másikra, amikor csak akarjátok. És ugye dolgozni is kell, gyűjtögetni, megteremteni az alapot, hogy majd jó helyre érkezhessen a közös gyereketek. De az egész napos robot kimeríti az embert. És nem lehet hajnalig üzekedni, ha reggel csörög a vekker.

A szerelmes üzenetek tartalma is megváltozik. Már nem azt kapod, hogy: "Hiányzol, szeretlek!" Hanem: "Befizettem a közös költséget, és a mosás is kész." Ugyanis már ezek jelentik azt, hogy törődsz a másikkal. Hogy foglalkozol az igényeivel. Gondoskodsz róla. Megfőztem a vacsorát, kitakarítottam a helyet, ahol te is élsz - mert nagyon szeretlek. Befizettem a számlákat, megvettem neked azt a téli kabátot, ami úgy tetszett neked - mert nagyon szeretlek.

És persze ez is része annak, amit szeretetnek hívunk, sőt az sem baj, ha az "üres szavak" mögé tettek is kerülnek - pl. gondoskodás, törődés, áldozathozatal. De ez mind csak a fizikai szükségletek kielégítéséről szól, és az embernek lelke is van. Enni kell, aludni kell valahol, és a tiszta ruha sem árt. Nyilván van, amit muszáj megcsinálni, elintézni.

Pedig gondolj csak bele: ha megkérdezik tőled, miért szereted a szüleidet, akkor nem azt válaszolod, hogy mert anyu kitakarította a szobámat, és mindig csinált nekem kaját. Apu pedig megvette a füzeteket a sulihoz, és kifizette a sí tábort. Azt fogod mondani, hogy azért, mert anyu mindig bejött, amikor rosszat álmodtam, és utána mesélt nekem. Mert megvigasztalt, ha valami fájt. Apa mindig megnevettetett, akkor is, ha szomorú voltam, és barlangot építettünk a fotelokból, és azt játszottuk, hogy mi vagyunk a medve család.

Mosni, főzni, bevásárolni, számlát befizetni egy bejárónő is képes. De meghallgatni, megölelni, szerelmesen rád nézni, vágyakozón megcsókolni, a gondolataidban kutatni csak az, aki azzal is törődik, ami benned van. Aki nemcsak a gyomrodat akarja jóllakatni, hanem a lelkedet is. Persze könnyebb beállítani a mosógépet 40 fokra, bedobni a szennyest, és letudni ezzel a "törődtem veled" részt. Majd kényelmesen hátradőlni, hogy én ma is tettem magunkért.

De így lesz sokszor együttélésből egymás mellett élés, társas magány. Aztán felbukkan egy harmadik, akivel nem csak számlákról, törlesztőrészletekről, és krumplipucolásról szól az élet. Csak azt akarja, hogy vele lehessen, hallgassa, ölelje, szeresse.

És senki nem érti, hogy mi történhetett, hiszen minden rendben volt. Nem voltak nagy veszekedések, tányérdobálós kiborulás. Mit adhat neki az a másik, amit te nem adtál meg? És most hogyan tovább? A vacsora kihűlt, már csak a szemetes fog lakmározni belőle, és már nincs senki, akiért érdemes lenne elmosogatni.

Major Árpád

Nyitókép: Shutterstock