Így múlik el a világ dicsősége

Sokan nem is értették miért áll össze egy elvarázsolt, elveszett álmodozóval, aki céltalanul lézeng bele a nagyvilágba. Mondogatták, hogy kaphatna jobbat is, de Eszter tudta, hogy több van Tamásban; több, mint azt akár a fiú saját magáról gondolná. Meglátta a zavaros és furcsa elképzeléseiben azt a bizonyos valamit. Azt, ami miatt kár lenne veszni hagyni őket csupán azért, mert kitalálójuk nem is tudja, hogy az elképzeléseknek az a dolguk, hogy megvalósítsák őket. Eszter tudta, hogy ehhez csak annyi kell, hogy Tamás higgyen végre önmagában, amihez meg arra van szükség, hogy valaki higgyen végre Tamásban.

Először a leszakadt függöny, ami hónapok óta Tamás magatehetetlenségének vádló bizonyítékaként lógott az ablak mellett, felkerült a helyére. A fiú ámulva nézte, hogy milyen könnyen és gyorsan oldódott meg a helyzet: Eszter az ablak elé tolta az asztalt, felmászott rá, és visszaszerelte a függönyt a karnisra. Hirtelen az élet más területein lévő nehézségek se tűntek már olyan leküzdhetetlennek: csak találni kell egy asztalt, felmászni rá, és megszerelni azt, ami leszakadt.

Akik eleinte buzgón próbálták lebeszélni Eszterről Tamást, idővel elhallgattak. A fiú kezdett kivirulni, kezdte elhinni, hogy neki is sikerülhet! Erősnek érzete magát: erőt merített abból, hogy végre ő is fontos valakinek. Egyre látványosabb nyomot hagyott rajta a törődés és a támogatás: egyre gyakrabban húzta ki magát, és már nem hadart.

Így lett később abrosz és ágytakaró is a lakásban, de az ajtók is tiszták lettek, a fürdőszoba sem volt már penészes és a konyhában is megszűnt a kellemetlen szag. Ahogy a romos bérlakás fokozatosan változott barátságos otthonná, úgy változott Tamás kiegyensúlyozott magabiztos fiatalemberré.

Látta, mennyit dolgozik Eszter az ő sikereiért, és nagyon meg akarta hálálni. Mindent meg szeretett volna neki adni, a tenyerén akarta hordozni: étterembe vinni, utazgatni, ajándékokat vásárolni, ha lehet minél hamarabb. Ezért még keményebben dolgozott, aminek meg is lett az eredménye: fokozatosan lépegetett előre a munkahelyi szamárlétrán. Eszter nagyon büszke volt rá, de azért néha már megemlítette, hogy aggódik, hogy szerelme túlterheli magát.

Bár Tamásnak egyre kevesebb volt a szabadideje, már volt lehetőségük azt igazán kellemesen eltölteni: vendéglőbe, operába és színházba jártak, és nyáron elvitte Esztert egy vidéki szállodába pihenni, amit már nagyon régóta tervezgettek. Talán ezért is volt a lány különösen csalódott, hogy a férfi vitt magával egy kis munkát. De nem panaszkodott, inkább sajnálta őt.

Ahogy egyre jobb helyekre jártak, úgy lett Tamás egyre szótlanabb. Eszter nem hibáztatta a kimerült férfit azért sem, mert egyre kevesebbet kérdez tőle: munka után már nem volt ereje érdeklődni párja dolgai felől; ha mégis, akkor bár meghallgatta, nem igazán mondott rá semmit.

A lány egy ideg próbálta kitölteni a csöndeket csacsogásával: beszélt és beszélt. Egyszer csak azt vette észre, hogy idegesíti Tamást, ezért elhallgatott. Csak ültek némán. Hol otthon, hol éttermekben, hol szállodákban. Igazából már csak munkahelyi vacsorákon és fogadásokon beszélgettek, nem is annyira egymással, mint közösen a kollégákkal.

Tamás szívesen vitte Esztert ilyen félhivatalos összejövetelekre, mivel a lány mindig nagyon jó benyomást tett a főnökeire, a munkatársaira és azok feleségeire is. Mégis egyre gyakrabban kötött bele abba, hogy túl sokat beszélt, vagy túl keveset, vagy túl hangosan, vagy nem megfelelő témákról. Egyáltalában egyre gyakrabban kötött bele Eszterbe bármiért, de aztán mindig bocsánatot kért: csak a sok stressz miatt ilyen.

A lány gyakran sírt emiatt, de Tamás mindig megvigasztalta, hogy nemsokára jobb lesz, ha majd előléptetik, ha majd aláírják a szerződést, vagy ha majd lejár a megbízás. De mindig jött valami. Valami, ami miatt még egy picit várni kellett. Aztán már nem vigasztalta, inkább kiabált vele, hogy túl akaratos, önző, és el van kényeztetve. És Eszter próbált változtatni a hozzáállásán.

Már nem sírt akkor se, amikor az évfordulójuk megünneplését egy hétvégével elhalasztották, mert azon a héten zárult le egy pályázat. Aztán ilyen-olyan okoknál fogva még egy, aztán még két hétvégével. Tamás is érezte, hogy ez így nincs rendjén, ezért egy rettentő drága étterembe vitte Esztert, hogy kiengesztelje.

Csak az előétel alatt háromszor bántotta meg a lányt, és háromszor is kért bocsánatot tőle, aki ezért végül csak a desszertnél sírta el magát.

Egész hazaúton veszekedtek. Tamás hol szabadkozott, hol kiabált: Eszter miért nem tud felnőttként túllépni a sérelmeken, ha egyszer már bocsánatot kért tőle? A lány meg zokogva magyarázta, hogy nem várhatja el, hogy gombnyomásra hangulatot váltson és mosolyogjon.

Már későre járt, mire a meddő vitába belefáradva lefeküdtek aludni. Pár perc nyugalom és csönd után Tamás magához húzta Esztert és átölelte. „Igazad van..."- suttogta bocsánatkérőn.

Tamás már két órája mélyen aludt, amikor Eszter felkelt, összepakolt és elment.

Másnap reggelre leszakadt a függöny...

Nyitókép: Dreamstime