A 8 éves kisfiú és a pucér nénik

Forró testtel sétáltam be a strandon lévő zuhanyzóba. A Nap már visszahívta a sugarait és finoman, lassan igyekezett a tó vize felé.

Az öltöző tömve volt. A zuhany vize jellegzetes hangon verdeste az emberek vállait.
Élveztem, ahogy a langyos víz a fejem tetejétől végigfolyik a testemen. A sok kivillanó mell és pucér női test között megpillantottam egy 8 éves kisfiút. Engem nézett. 

Forrás: iStockphoto/nesharm

Szegény, ahogy összetalálkozott a szemünk, zavarba jött és megfordult a "zuhanyfülke" felé, ahol az édesanyja tusolt. Erre az anyja ráförmedt: "Azt mondtam, ne fordulj meg!" Így szegény kisfiú kénytelen volt továbbra is engem nézni (ebben a számára amúgy is kellemetlen helyzetben) a saját anyja helyett.

Engem nézett, és a tekintetében zavarodottság volt, mint ahogy az enyémben is. Nem értettem, mint ahogy a kisfiú sem. Fel nem foghatom az anyja viselkedését. Minek hozta be ide? Elég nagy már ahhoz, hogy kint megvárja, amíg ő lezuhanyozik. Vagy ha már behozta, miért nem viselkedik úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy itt van? Hiszen a kisfiú nem zavart senkit.

Bent vannak egy női zuhanyzóban, de neki úgy kéne tennie, mintha ott sem lenne. Pedig normál esetben az anyjával kéne beszélgetnie. Senki nem szégyenlős egy 8 éves kisfiú előtt, de egy 8 éves kisfiú bárki előtt szégyellheti magát. Értetlenül néztem az ügyetlenül, sietve öltözködő anyát, ahogy éppen fél lábon ugrálva próbálta meg magára húzni a bugyiját. A kisfiú megfordulna már. "Még ne!" - mondja az anyja.

Sajnálom. Sajnálom a kisfiút, és sajnálom a nőt. Nemcsak az egészséges intimitás nincs meg közöttük, de minden rettenetes frusztrációját éppen most, ebben a pillanatban adja át a szülő a gyermekének.

Forrás: Getty Images/Alfonso Cacciola/Rinocdz

Anyák! Nyíljatok ki! Nyíljatok meg a gyerekeiteknek!

Hiszen ti lehettek az első virág a réten, akit megpillantanak a gyermekeitek. Legyen nekik az első virág az, amelyről kihajtottak, aminek a száráról leváltak. Az én virágom gyönyörű volt. A mai napig emlékszem, ahogy nézem, amikor vetkőzik, és azt kívánom, hogy ugyanolyan mellem legyen, mint az övé. Hogy ugyanolyan köldököm legyen, mint az övé. A mai napig szépnek látom ezt a virágot, ahogy 56 évesen testápolózza magát.

Én neki köszönhetem, hogy magamon is látom, ami szép, hiszen ő már önmagán is megmutatta. Neki köszönhetem, hogy amikor először vetkőztem le egy fiú előtt, nem takargattam a testemet, hanem ellazultam, és belém égetett gátlások nélkül adhattam át magam az új és számomra ismeretlen gyönyöröknek.

Ezzel a kisfiúval nem így lesz. Szegény zavarodottan, lopva nézi az idegen nénik mellét (mert érdekli az emberi test - már, hogy ne érdekelné), ahelyett, hogy a saját anyján és apján látna mindent, amire kíváncsi, és amit látnia kell. Mert így természetes. Látnia kell!

Ő zavarban lesz, ha vetkőzni kell, márpedig az életben sokszor kell levetni a ruháinkat (nem csak kellemes helyzetekben). És nemcsak a ruháinkat kell olykor-olykor levetkőzni, hanem a ruhákkal együtt mindenünket. Le kell vetkőzni a gondokat, a terheket, a megszokásokat, a tanokat, a félelmeket, a szégyellőséget. Mindent le kell vetni néha azért, hogy csak meztelenül lefekhessünk egy ágyra, egy mezőre, egy fiúra vagy egy lányra, bárhová, ahol nem érzünk semmit, csak az emberi test meztelen csodáját, a bőr illatát, az érzékiséget, a finomságot és a nyugalmat.

Aki nem tudja zavartalanul levetni a ruháit, mert ez bűnös érzést kelt benne, vagy szégyell valamit a testén, az a többi dolgot sem tudja majd levetkőzni. Hát ők addig vetkőzzenek le újra és újra, amíg rá nem jönnek, hogy a meztelenség a világ legtermészetesebb dolga!

Sápszky Dóri

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek