Idén érettségizem, de nem akarok diplomát!

Anna végzős gimnazista, és egyetlen felsőoktatási intézménybe sem fog felvételizni. De nem azért, mert úgysem vennék fel. Sőt, Annánál élesebb eszű, elszántabb és kitartóbb kamaszt még nem láttunk. Egyszerűen úgy döntött, ő sminkes szeretne lenni. És nem fogja csak azért feladni az álmait, mert abból nem lehet diplomát szerezni.

Szóval következzenek egy olyan ifjú hölgy pályaválasztási tanácsai – kortársaknak és talán kicsit kortársai szüleinek is –, aki nem hagyja, hogy beszippantsa őt a "diplomahalmozási őrület".

Micsoda hülye kifejezés ez a pályaválasztás... Egyetlen szakma sem rendelkezik konkrét "pályával". 

És egyáltalán, milyen alakú egy ilyen pálya? Végtelen egyenes, vagy igazából görbékből áll?  

Arról nem is beszélve, hogy az adott szakmához vagy szakmai sikerhez mennyiféle út vezet! És sajna nem mindig rajtunk múlik, hogy közülük a legrövidebbet járjuk-e be.

Forrás: iStockphoto/Brainsil

Kiskoromban – igazából egészen sokáig – színésznő szerettem volna lenni. Gyakran lerajzoltam magam, ahogy egy nagy színpad közepén állok, koronával a fejemen, és szélesen mosolygok. Viszont 8 éves korom körül rájöttem: ehhez rengeteg szöveget kéne megtanulnom – teljesen, fejből –, szóval dobtam a dívavonalat.

Talán egy-két elképzelésem volt még, mire eljutottam a sminkeléshez. Meglehetősen határozott vagyok ebben a témában (is). Nehezen értettem meg és fogadtam el. De úgy tűnik, én vagyok a kivétel: sikerült nagyon fiatalon és elég konkrétan megfogalmaznom, mi az, amivel szívesen foglalkoznék –, akár életem végéig is.

Ennek az időzítésnek megvannak a nehézségei és az előnyei is. Nehéz volt elérni, hogy komolyan vegyen a környezetem: egy tizenéves lány, aki bejelenti, hogy sminkes lesz...De nagy előnyhöz is jutottam ezáltal: minden cselekedetem, kutatásom, továbbképzésem a kijelölt célom alá rendelhetem.

Persze ha nem tudtál vagy nem tudsz ilyen gyorsan elköteleződni egy szakma mellett, akkor sincs semmi baj. Tölts el egy kis időt magaddal, és nyílj ki a világ felé! Gondold át az álmaid, vágyaid a gyermekkortól tegnap hajnalig, és fedezd fel a lehetőségeid!

  • Végezz el tanfolyamokat, tanulj nyelveket, szakmákat!
  • Iratkozz be egy olyan egyetemre, ahol sok lehetőséged és szabadidőd van.
  • Vagy jótékonykodj! Vállalj bármilyen alkalmi munkát, ami iránt érdeklődsz.
  • Merd visszahívni a névjegyzékedben lapuló, sorsdöntő telefonszámot! És igenis! Küldd el az önéletrajzod az összes helyre, ami a listádra került.
Forrás: Getty Images/Mixmike

A nagybetűs élet nem akkor kezdődik el, ha már leérettségiztél vagy elköltöztél. Hanem amikor kezedbe veszed az irányítást, és felszabadítod magad a vélt korlátaid alól!

Úgy érzem, nagyon sok fiatalt ebben nem a családi nyomás akadályoz. Hanem már ott elakad a történet, hogy önmagának se meri őszintén bevallani, mi iránt érez elhivatottságot.

Bevallani azt, hogy ami téged leköt, nem feltétlen tanulható itthon, vagy mondjuk nem jár diplomával, esetleg temérdek pénzzel. De még vállon veregetéssel sem.

Kössetek szerződést önmagatokkal, és vállaljatok be pár év súrlódást azért cserébe, hogy ne kelljen az egész életeteket valami olyan dologgal töltenetek, ami tőletek teljesen idegen! Ha képes vagy eljutni az elhatározáshoz, hogy kiállsz a választott jövendőbeli hivatásod – és persze önmagad mellett –, onnantól kezdve már nem fog akadályozni semmi, hogy el is érd a céljaidat!

Forrás: Getty Images/Petar Chernaev/Pixelfit

A pénzen meg ne aggódj! Bármilyen hivatást is választasz, ha azt szívvel-lélekkel és elhivatottsággal műveled, képzed magad, akkor lesz iránta kereslet. Ami iránt pedig van kereslet, annak meg lehet kérni az árát. Legyen szó egy szoftverről vagy akár egy briósról! Az én esetemben például egy tökéletes sminkről.

Szinte bármiből lehet pénzt csinálni, ha a szolgáltatásunkat vagy termékünket luxussá tesszük! Az őszinte érdeklődésből gyűjtött szakértelmünkkel és boldogságunkkal.

Ne elégedj meg egész életedre egy félmegoldással! Igenis, csapj a húrok közé! Különösen akkor, ha rocksztár akarsz lenni! ;)

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?