Az álom nem megcsalás. Ugye?

"Csak rosszat álmodtam" - nyugtatom meg, bár rám is rám férne egy kis babusgatás... Már egyre ritkábban sírok ilyenkor. Elfogadtam, hogy tőled nem szabadulhatok. Hiába zártalak le az eszemmel, a tudatalattim újra és újra felszínre hoz - ezerféleképpen.

Állok a Keletinél, és nem értem a döntésedet. Miért kellett véget vetned valaminek, ami ennyire jó volt? Meg különben is, nem én kezdtem. Én úgy tudtam, hogy csak barátok vagyunk, te álltál elő azzal, hogy szeretsz. Nem tudom feldolgozni, hogy mi történhetett, hogyan változhatott ez meg ilyen rövid idő alatt?

Egy több hetes külföldi kiküldetés kellett, hogy rájöjj: nem ugyanaz az életed nélkülem. Ekkor már nagyon "zsák a foltját" érzésünk volt, egymás titkos cinkosai voltunk, tökéletesen egy húron pendültünk. Együtt terveztünk mindent, beszéltünk házról, gyerekekről, külföldre költözésről. Érdekes, hogy nem az együtt megélt rengeteg szép emlék, hanem a szakítások köszönnek vissza a legtöbb álmomban.

Szerinted keresnem kéne valakit, aki képes boldoggá tenni. Szerintem meg inkább lemondok életem legnagyobb vágyáról, csak hogy veled lehessek. Nem a válaszod. Oké. Akkor hazamegyek. Inkább, minthogy itt bőgjek egyedül egész éjszaka, amíg te hanyatt fekve horkolsz. Sírva megyek végig a városon, nem foglalkozva vele, hogy hányan bámulnak meg, mit gondolnak. Otthon aztán anyám nyakába borulva zokogok még pár órát.

Az érzések a legélénkebbek álmomban. Újraélem mindazt a fájdalmat, amit okoztál, s az éjszaka folyományaként reggel darabokban ébredek. De újra összerakom magam, és már nem haragszom rád. Tudom, hogy neked is nagyon fájt ez a döntés. Én továbbléptem azóta. Vajon te gondolsz még rám? Álmodsz velem?

De döntöttem. A múlt a múlt - nem véletlen az. A jelen pedig a jelen, amely a jövőnk felé mutat.

Szőke Eszter

Nyitókép: Shutterstock