Internetes nosztalgiatúra: Iwiw, Chat.hu, MyVip

Amiben a lepréselt virágtól a mozi- és koncertjegyeken át, a ma már érthetetlen okból megőrzött rózsaszín masniig minden van. És az idő megáll, majd lassan elkezd visszafelé pörögni.

Amikor a régi, leharcolt laptopom lecseréltem egy újra, velem is ez történt. Eleinte válogatás nélkül pakoltam a mappákat, töröltem pár felesleges fájlt, de aztán egyszer csak rábukkantam valamire. És hirtelen ott egyensúlyoztam a nosztalgikus érzések fekete lyukának eseményhorizontján, és hagytam, hogy beszippantson az emlékezés. Visszafelé, egy olyan régi világba, amikor még pezsgőt bontott az ember, ha sikerült szereznie egy meghívót az IWIW-re.

Egy rég elfelejtett mappában a chatről lementett beszélgetést találtam. Bizonyára a macska léphetett rá a print screen gombra a billentyűzeten, mert egyébként semmilyen fontos tartalma nem volt a lefotózott szövegnek. Ám arra mégis jó volt, hogy eszembe jusson az idő, amikor a gyerekcipőben járó chatszobában ezer felhasználó egyidejű belépésénél órákra összeomlott a rendszer.

Amikor azt gondolták, hogy moderátorokra semmi szükség, hiszen egy közösség mindig moderálja önmagát. Kitaszítja magából a renitenseket. Persze aztán rájöttek, hogy ez nem így van. Megszületett az első troll generáció, no meg az őket etető állatbarátok és a virtuális világ örök szélmalomharcát vívó donkihóték, az adminok hadserege.

Emlékszem, amikor először beléptem a chatre, és Bubi1977 "leprivizett". Nem húzta el az ismerkedős szakaszt, rögtön a lényegre tért. Egyetlen kérdést tett fel: "Kamcsi?" Én azt sem tudtam, hogy ez mit jelent. Aztán türelmesen elmagyarázta, hogy virtuális szexre gondol, kamerán keresztül. Kinevettem, de közben sajnáltam is.

De ugyanakkor találkozhattál nagyszerű, érdekes emberekkel is. Olyan barátságokat kötöttem ott, amik a mai napig élnek, akár úgy is, hogy személyesen még sosem találkoztunk.

A virtuális tér hasonló hatással van az emberekre, mint az alkohol. Olyan tulajdonságokat hoz elő, amelyek eleve megvannak benned, de a fizikai távolság és az anonimitás elmossa az önkontrollt, felszabadítja a gátlásokat. Elővarázsolja az énednek azt a részét, ahol egy kontroll nélküli ösztönlény tombol.

Látod? A régi szép időkben sem volt mindig minden szép. Pláne a neten. Találkozhattál balgával és bölccsel. Szerelmek születtek, és értek véget. Volt komédia és tragédia, kacagás és sírás. Tulajdonképpen az emberek ugyanúgy viselkedtek, mint manapság, csak ma már fejlettebb eszközökkel csinálják ugyanazt, ugyanúgy, modernebb felületeken.

Ülök az emlékeim gyűrűjében, és látom a régi önmagam, ahogy először nyitom meg az internet bárhova vezető ablakát. A L'art pour l'art társulat egyik jelenetének szövegét olvasom. És te?

Nyitókép: Shutterstock