Miért vágyunk azokra, akik tojnak a fejünkre?

Elgondolkodtam múltkor ezen: vajon miért az után ácsingózom, aki nem lehet az enyém? Tényleg ennyire szeretek szenvedni, és örökös vágyódás van bennem az elérhetetlen iránt? Saját tapasztalataim alapján próbáltam összeszedni a legtipikusabb okokat, és talán segíthetek azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Lehozhatja neked a csillagokat is - hiába, ha nem szereted önmagad

Voltál már olyan helyzetben, hogy valaki szerelmet vallott neked, és onnantól kezdve egészen más szemmel néztél rá? Amikor az illető feltárja előtted a legbensőbb érzelmeit, akkor te elkezdesz összezavarodni, és nem vagy biztos abban, hogy valóban akarod-e ezt a kapcsolatot. Pedig nem attól lesz értékes egy ember, ha csak küzdelmek árán érhető el - ezt már megtanultam a magam kárán. Azért tepertem a másik férfiért - aki hidegen fogadta a közeledésemet -, mert nem hittem el, hogy értékes és szerethető vagyok. Ahhoz, hogy te is kiszabadulhass ebből az ördögi körből, el kell fogadnod önmagad, és nyitottá kell válnod a szeretet befogadására.

Azért vágysz az elérhetetlenre, mert félsz a kapcsolatoktól

A másik ok, amiért az elérhetetlen férfi után vágyakozol, az elköteleződéstől való félelem. Ezzel remek kis ürügyet találsz arra, hogy miért élsz évek óta szingliként. Elhiteted önmagaddal, hogy valóban megpróbálsz új kapcsolatot létesíteni, és talán vannak is érzelmeid a másik iránt, de mindig olyanokat választasz (tudattalanul), akik nem terveznek veled közös jövőt.

A kedvedért megváltozik? Hahaha!

Te is biztosan ismered ezt a férfitípust. Szuper teste van, szupersármos, szuperintelligens, aki minden romantikus elképzelésednek megfelel. Ám az idő múlásával rájössz, hogy nem ő az igazi, ráadásul a vele való együttlét rengeteg energiát emészt fel - és még szenvedsz is miatta. Csakhogy van itt egy kis bökkenő: fülig szerelmes vagy ebbe a gyönyörű csodapasiba. Hiába szólal meg a vészcsengő, hogy ki kéne szállni, nem megy, mert fogva tart a remény, hogy hátha megváltozik. De sosem leszel boldog mellette, ezt tapasztalatból mondom, higgy nekem!

Ne engedd, hogy beszippantson a hajsza izgalma!

Az emberi természet olyan, hogy hajlamos kevésbé értékelni az ölébe hullott dolgokat, és jobban értékeli, amiért erőfeszítéseket tesz. Ugyanez igaz a férfi-női viszonyokra is. Velem többször megesett már, hogy túl könnyen megkaptam a pasit, és már nem érdekelt. Az a valaki, akiért nem kellett küzdeni, akit nem kellett lenyűgözni, nem is volt igazi férfi a szememben. Aztán rájöttem, hogy nyomorúságosan magányos leszek, ha nem lépek ki villámgyorsan ebből a "gyárilag beépített" sablonból. Mindenkinek, aki magára ismer a fentebb leírt állapotban, ugyanezt javaslom.

Nyitókép: Shutterstock