Az udvarlás már luxus elvárásnak számít

És sajnos egyre ritkábban találkozom olyanokkal, akik gentlemanként viselkednek a randevúkon. A mai "lovagok" nem akarják a nőt a tenyerükön hordani, és az első vagy a második nagyobb akadály után feladják. Nincs bennük elég kitartás, és annyira félnek a kudarctól, hogy inkább elkerülik a kihívásokat.

Őszintén hiszem, hogy a párkapcsolatok sokkal jobbak lennének, ha más alapokról indulna az egész ismerkedési folyamat. Ha az illető nem nyitja ki előttem az ajtót, nem kísér haza a randi végén, és nem kedveskedik néha valami aprósággal, mitől tudna igazi férfivá válni a szememben?

Valószínűleg könnyebben találnék valakit, ha alacsonyabb elvárásaim lennének, és megelégednék egy "majd elleszünk valahogy" kapcsolattal. Tény, hogy már kiléptem az álmodozó fiatalkorból, és sok nehézségen mentem keresztül, de a csalódások ellenére is úgy érzem, hogy nem tudom lejjebb adni. Szükségem van romantikára, gyengédségre, törődésre, és arra, hogy a párom édes szavakat suttogjon a fülembe.

A korábbi önmagamhoz képest sokkal igényesebb lettem érzelmileg, más szempontok szerint szelektálok, de úgy érzem, drámaian csökkent a potenciális jelöltek köre.

És aki a virtuális térben keresgél, az pontosan tudja, hogy hatalmas a felhozatal. Nincs vesztenivalója, ha egy nem jön össze, van helyette ezer másik. Ez is közrejátszik abban, hogy megváltoztak az udvarlási szokások: a nők manapság egyre bátrabbak, rámenősebbek, és sokszor meg sem várják, hogy a férfi kezdeményezzen.

Tudom, hogy más lett a világ, de nem adom fel, és keresem azt a férfit, aki lenyűgöz a bájával, előzékenységével, önzetlenségével. Túl sokat akarok? Vagy hiú ábrándot kergetek, és egy másik korban kellett volna élnem? Amikor még természetes volt, hogy a férfi elszántan küzdött a nőért, figyelt az érzéseire, és biztos támaszként állt a párja mögött.

Nyitókép: iStockphoto