Nézte, ahogy lángol az otthona, és boldog volt

Azt sem tudja, hova kapjon, gyorsan beszalad a kislány szobájába, megfogja a kezét, és rohannak az előszobán át a lépcsőházba. Kifelé menet felkapja az első kabátot, ami a kezébe akad, és rémülten viharzik le a lépcsőn. Az utcán egy tűzoltó karjába fut bele. Akkor eszmél rá, hogy a férje még nem jött vissza a boltból. Üvöltés tör ki belőle, hátha ő is a házban rekedt, de ekkor meglátja a kordonnal hátratessékelt tömegben, és már vágtat felé.

Lepereg előtte az elmúlt tizennyolc évük. Amikor gyerekként megismerkedtek a nevelőintézetben, és egy szebb jövőről ábrándoztak. Akkor minden este hálát adott azért, hogy megtalálta ezt a fiút, aki épp olyannak szereti őt, amilyen. Aztán jött a felnőtté válás, és ők bukdácsolva keresték a helyüket a világban az összekuporgatott kis pénzükkel. Munkakeresés, albérlet, havi csekkek, három műszak, így néha hús is került az asztalra. Vasárnap esténként kiültek a padra, és nézték a csillagokat. Úgy érezték, ennél talán soha nem lesznek boldogabbak.

Pár felhőtlen hónap után hidegzuhanyként jött a hír: férje elvesztette munkahelyét, és majdnem utcára kerültek. Egyik barátnője felajánlotta, hogy a házuk beépítetlen tetőterében húzzák meg magukat. Azóta is hálás az emberségért, az önzetlen segítségért, ami kimentette őket a bajból. Akkor megfogadta, hogy bármi történjen, összetartanak és szeretni fogják egymást, míg a halál el nem választ. Nem volt szinte semmijük sem, mégis ott voltak egymásnak - ez hálával töltötte el a szívét.

Lassan kezdtek egyenesbe jönni, egy ütött-kopott, öreg autó boldog tulajdonosaiként tengették mindennapjaikat, tervezgették, hogy saját lakást vesznek. Édes pillanatok voltak, amikor néha étteremben ehettek. Sőt, egyszer egy évben eljutottak nyaralni is. Aztán elkezdett gömbölyödni a pocakja, majd megszületett Maja.

Most már nemcsak a házasság, hanem egy kisbaba is összekötötte őket. Igazi család lettek. A férjét előléptették, és ő minden este hálálkodott a sorsnak, hogy ilyen társat talált, a lányuk pedig egy földre szállt angyal. A lakást szépen berendezték, szóba került, hogy külföldre utaznak, és ha ilyen szépen haladnak, pár év múlva talán bővülhet a család. Minden olyan kereknek tűnt - addig az estéig...

Ott áll az utcán egy szál papucsban és a hirtelen magára kapott télikabátban. Karján a kislánya, balján a férje, aki oltalmazón öleli. Szinte fel sem fogja, hogy mi történt az elmúlt fél órában. Meredten nézi a leégett lakást, potyognak a könnyei, bár tudja, hogy együtt ezt is túlélik, és talpra állnak. Odaveszett mindenük, de csak látszólag. A legfontosabb megmaradt: itt vannak egymásnak, és semmi más nem számít. Felnézett az égre, és újra hálát adott. Mindenért.

Nyitókép: iStockphoto