Most akkor futunk vagy pofázunk?

Mikor Zsani délelőtt felhívott, és magas hangon beleordította a telefonba, hogy "Futááás van, csajszi!", tudtam, mire számítsak. Persze a remény hal meg utoljára; megbeszéltük, hogy történjék bármi, megállás nélkül teljesítjük a tíz kört, és ami a lényeg: meg sem szólalunk közben. Komoly, felnőtt nők vagyunk, nem létezik, hogy pár ezer méter erejéig ne bírnánk ki duma nélkül...

Fél óra múlva a stadion csendje megnyugtatóan vesz körül, susognak a fák, ütemesen csapódnak sportcipős lábaink a salakon, és természetesen a második körnél sem tartunk, mikor Zsani szipogva közli, hogy hat napja nem hívja vissza a "vécés" pasas. Mielőtt folytatnám, tudom: a pasi megnevezése magyarázatra szorul. Ő Zsani sokadik netes párkeresős szerzeménye, aki azért ilyen néven vonult be a világtörténelembe, mert első képén, melyet magáról küldött, félmeztelenül ülve látható egy vécécsészén.

Szóval a "vécés" része lett a mindennapjainknak, követtük a fejleményeket, cseteltek, találkoztak, megvolt a szex is - amit állítólag korszakalkotó profizmussal művelt a pasi. Erre most egyszerre csak nem jelentkezik. Futunk tovább, Éva hangosan felsóhajt, küzd magával, hogy, felvállaljon-e egy újabb vitát, vagy inkább nyeljen egy nagyot, és magában tartsa a gondolatait.

Merthogy mi próbáltuk mondani, hogy vannak itt jelek, amik nem túl biztatóak. A két hónap alatt kétszer találkoztak, pedig a pasi 30 kilométerre lakik, autót vezet, szabadideje is van, és tudomásunk szerint kómába sem esett. Úgy tűnt, vécés barátunk jobban szeret pusztán üldögélni és irkálni, mint kocsiba pattanva elhajtani álmai hölgyéhez. Oké, Éva nyel egyet, legalább veszekedés nem lesz, jönnek az óvatos, vigasztaló szavak, kórusban lehülyézzük a hímneműt, átmeneti vigasznak ez mindig beválik. A hatodik körnél tartunk, egyre jobban tűz a Nap.

- Abbahagyom - nyögi Zsani. - Gyerekeim vannak, fel kell őket nevelnem!

- Nem hagyod abba - mondja Éva -, mert ha folytatod, kisebb lesz a segged!

Neee... Nem volt elég o-da-a-dó?!! Ez már nekem is sok! Megbotlom, majdnem elharapom a nyelvem. "Ne állj meg!" - hörög Éva dühösen. Látom, hogy próbál még egyet nyelni, kérlek, Éva, rimánkodom magamban, csak amíg futunk, addig bírd ki, majd kávézás közben lecseszheted, csak ne most...

De nem. Éva női öntudata kirobban, ehhez képest a Vezúv kitörése semmi: "Nem voltál elég odaadó? Te hülye, akkor ki kellett volna rúgni, mikor budis képet küldött! Nézd meg magad, szép vagy, okos, értékes, és mászkálsz egy ilyen után, felesége is van, tűröd, hogy rángasson, elment az eszed..."

Futni jó. A szakemberek is mondják, hogy kikapcsolja és megnyugtatja az embert. Ez a kis összekapás hamar lecseng, hátravan még két kör, addig kiveszekszik magukat. Éva elszántan fújja a magáét, én utolsó levegőmmel próbálom leállítani, Zsani egy haldokló hörgésével reagál.

És bingó. Lement a tíz. "Lehet, hogy igazad van" - vonja meg a vállát Zsani váratlan megadással, majd utolsó erőnkkel elterülünk a földön. Akár mehetünk is kávézni. Még jó, hogy nem dumáltunk futás közben...

Greta May

Nyitókép: iStockphoto