A cigi és én: egy vidám szakítás története

Aztán persze nem így lett. Sokkal mélyebb volt a függőség, a kötődés, mint elsőre sejtettem volna. Hosszasan áltattam magam, hogy, ha akarom, bármelyik pillanatban le tudom tenni, sőt, igazából csak kedvtelésből csinálom. Mint ahogy csak a társaság kedvéért szívtam el az elsőt, a másodikat, a harmadikat - aztán a negyedikre csak úgy rágyújtottam. Társaság nélkül. Egyszer csak pedig már azt fedeztem fel, hogy reggel az első gondolatom egy jól irányzott nikotinlöket.

Imádtam állni a gangon, kócosan, álmosan, kávéval a kezemben és a világ legráérősebb módján pöfékelni. Teljes lelki békében. Még akkor is, ha történetesen pontosan tudtam, hogy végtelenül egészségtelen, az életem semmivel sem lesz könnyebb tőle - nem, még akkor sem, ha ezzel áltatom magam -, de ennek ellenére éveken át hű társak voltunk.

Voltaképpen sokszor így is éreztem. Vele keltem, vele feküdtem, és vele léteztem. Aztán egyszer csak megszólalt valami vészcsengő a lelkem egy elrejtett zugában. Legalábbis jól hangzik ez a verzió. Tetszetős beleélni magam abba, hogy igazából úgy történt az egész, hogy elkezdtem aggódni az egészségemért, a környezetemért, a leendő gyermekeimért. A valóság pedig, azon túl, hogy mindig is utáltam a testemből és a ruháimból áradó bagószagot, nagyjából így festett: szerelmes lettem.

Szóval, az első komolyabb leszokási kísérletemhez az aktuális Nagy Ő adta meg a végső löketet. Megveregethetem a vállamat, mert megcsináltam. Elmondhatatlanul kegyetlen volt, de megcsináltam.

Azonban, ahogy az lenni szokott, a nagy szerelem véget ért, én meg ott maradtam, mint a partra vetett hal. Keserű szívfájdalommal és összeomlott önbizalommal a - dohányzásról való leszokás miatt felszaladt - plusz tíz kilómnak köszönhetően. Egy percig sem volt kérdés, hogy visszatérek leghűségesebb társamhoz.

Mégis valami megváltozott. Ha nem is végérvényesen, de átértékelődtek bennem a dolgok. Ugyanis marhára élveztem, hogy még, ha rövid ideig is, de képes voltam megálljt parancsolni a vágyaimnak. Nem mellesleg eltűnt az áporodott dohányszag a pórusaimból, a hajamról, a ruháimból, és még a kocsim is egész jól kiszellőzött.

Viszont a kisördög (álruhás angyal) felébredt bennem, és nem hagyott nyugodni. Újra és újra ólálkodott körülöttem, és próbálta elhitetni velem, hogy ha egyszer 9 teljes hónapig meg tudtam állni, akkor még az is megeshet, hogy végleg búcsút inthetnénk egymásnak.

Habár néhány kőkemény év munkájába beletellett, de végül mégiscsak sikerrel járt az álruhába bújt kisördög, és elhitette velem, hogy képes vagyok dohányzás nélkül is teljes életet élni.

Nyitókép: iStockphoto