Feltételezem, vannak sorstársaim közt olyanok is, akik nem mai csirkék, vagyis a múlt században születtek. És nem annyira a végén, mint inkább a háromnegyedénél. És anyák. És diplomásak. És karrierről álmodtak. És esetleg gyakorta hangoztatták, hogy "Nekem tutira nem lesz gyerekem". Ami később finomodik: "Ha lesz is, maximum egy. Esetleg másfél." Aztán persze úgy alakul, hogy három lesz.
Mielőtt az első gyerek megszületik, fiatal lányként piszokul azt gondoljuk, miénk a világ, hasít a karrier, kapkodnak utánunk a munkáltatók - egészen addig, amíg meg nem jelenik a második csík a terhességi teszten. Ekkor gyorsan "közös megegyezéssel" felmondanak nekünk. De a felmondási idő alatt - két hányinger közt - azért még tök jók vagyunk húzni az igát...
Nagyjából innen kezdődik anyai kiteljesedésünk, ami folyamatosan tart. Mert jön a következő gyerek. Mindeközben - két depresszió, a dupla anyaság gyönyörei és a plusz húsz kiló ledolgozására irányuló gyötrelmek közepette - esetleg belekóstolunk az otthonról végezhető munkák világába.
Ha esetleg nem borítékot csomagolunk, vagy adatot rögzítünk, illetve gyanútlan állampolgárokat hívogatunk, hogy hol mérhetik meg ingyen testtömegindexüket, akár próbálkozhatunk fordítással is. Ahogy én tettem.
Mert hát mi lehet abban rossz?
Mikor az ember fülén is gyerek csüng, és két pelenkacsere közt leülsz a géphez, hogy belevesd magad az opciós tőzsdeügyletekre vonatkozó szerződések nyolcsoros mondataiba. Persze a férjed a negyedik sornál - miután ebből kettőt végre sikerült értelmezned - megkérdezi, hogy van-e kávé. Például ilyen pillanatokért szép az otthon dolgozó anyák élete!
Komolyabb vizekre evezve: sokan azt gondolják, aki otthon dolgozik, annak arany élete van, mert ő osztja be az idejét, mindenre ráér, főz, mos, vasal, takarít, váltott sorrendben. De azt mindenki elfelejti, hogy közben az otthonod a munkahelyed, nem érintkezel értelmes felnőtt, emberi lényekkel, a beszélgetéseid a tükörre korlátozódnak, vagy gügyöghetsz a tengerimalacokhoz. Egy iroda szigorú, de letisztult rendje helyett káosz van körülötted, mert mindig szorít a határidő, és többnyire nem fizetnek halálra. Ami miatt sűrűsödnek a régebben csak havonta egyszer jelentkező pánikrohamok... Viszont otthon vagy, ha szükség van rád, ha segíteni kell a leckében, ha a lányoddal szakítottak, ha a fiadat fociedzésre, a kicsit pedig zongorára kell vinni.
Vajon megéri-e emiatt otthagyni a karriert és a magas fizetést? Nem tudom. Gondolom ez eléggé személyiség- és lehetőség függő. De amikor rájöttem, hogy a gyerekeim sokáig azt hitték, hogy nem is dolgozom, csak mert otthon vagyok, azért én is elbizonytalanodtam.
Ám amikor ránéztem a szép emberpalántáimra, és eszembe jutott, hogy a kicsi zongoraversenyre készül, a nagynak már két nyelvvizsgája van, a középső pedig nagyon úgy néz ki, hogy megörökölte nagyapja arany bal lábát, hirtelen már nem is hiányzott annyira az a fránya karrier.
Úgyhogy: zombik, harcra fel!
Faragó Patrícia
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.