Botrány a középen nyomott fogkrém körül

Igen, tudom, a házsártosság mindig belső elégedetlenség, figyelemfelhívás, szeretethiány vagy akármi. És én voltam olyan szemétláda, hogy sose kutattam a mélyebb okait, mert egy idő után sem türelmem, sem energiám nem volt hozzá. Van egy bizonyos pillanat, amikor megszólal a vészcsengő, hogy:

Nekem ez akkor jött el, amikor egyszer azon kaptam magam, hogy visszamentem a fürdőszobába megnézni, hogy középre vagy oldalra zártam-e el a vízcsapot, csak hogy megelőzzek egy veszekedést. Álltam a csap felett, és nem hittem el, hogy ezt csinálom. És akkor, ott, bennem vége lett, elszakadt valami.

Vannak intő jelek: amikor hiába szereted a másikat, mégis görcsbe rándul a gyomrod tőle, amikor hazaér(sz). Be kéne neki adagolni, hogy elmész egy buliba, és félsz a reakciójától. Vagy kényelmesen eszed a hamburgert a tévé előtt, de fél füllel a lépcsőházat hallgatod, minden neszre összerezzensz, nehogy hamarabb hazaérjen. Nem azért, mert rajtakapna valamin, csak a nyugalomnak lenne vége. Megkönnyebbülten felsóhajtasz, amikor az sms-éből megtudod, hogy túlóráznia kell.

Nem arról van szó, amikor valaki elviselhetetlenül igénytelen, hanem hétköznapi dolgokról: egy földre dobott szennyes zokniról, egy középen nyomott fogkrémről - amik mégis megkeserítik a hétköznapokat. A meleg, családi otthont viperafészekké változtatják, és ahelyett, hogy feltöltődnél az otthonodban, azt érzed, hogy olyan, mintha bekötött szemmel mászkálnál egy üvegszilánkokkal teleszórt padlón.

A sarokba szorított félnek nagyon kell szeretnie, hogy megelőzze ezt a problémát. Hogy leüljön a sárkánnyal, és megbeszélje vele, hogy mi a baj. Mert lehet, hogy elmondaná, hogy egyedül érzi magát, és ezért nem akarja, hogy bulizni menj. Hogy már az anyja is takarításmániás volt, és ezt látta gyerekkorában. Hogy megbecsülésnek érezné, ha rendet tartanál, mert ez fontos neki. Nagyon fontos, hogy időben sort keríts erre, már az első veszekedésnél meghallgassátok egymást, amíg nem késő!

Fel kell állítani egy sorrendet. "Fontosabb egy emberi kapcsolat, mint egy morzsa a szőnyegen" – mondja anyukám. "Hányan szeretnének eldobált zoknikat találni az ágy mellett, mert az azt mutatná, hogy volt kit átölelni az éjjel. Ha két koszos tányért látnának a mosogatóban, nem csak egyet. Ha lenne kit hazavárni, aki este elment a barátaival inni egy sört."

Az elüldözötteket, akik olyan szörnyen elviselhetetlenek, előbb-utóbb elfogadja majd valaki olyannak, amilyenek. A hülye dolgaikkal együtt. Mert elmennek, és megkeresik azt a helyet, ahová szívesen várják őket haza. Utánuk pedig csak az üres lakás marad, szépen kitakarítva, vízkőmentes csempével, és élére simított szőnyegrojtokkal.

Nyitókép: iStockphoto