Ha nem utálsz mindenkit, akkor egyszerűen nem vagy érdekes!

Bárhova nézek, ez ömlik rám, és már én számítok különcnek, ha merek valaminek örülni, és mert nem tudok beilleszkedni ebbe az "egész élet egy nagy rakás szar" közhangulatba. Olyan ez, mintha valami divat lenne, ami ráadásul gyorsabban terjed, mint az influenza. Ha nem szenvedsz egész nap, nem sorolod a problémáidat agyba-főbe és nem utálsz mindenkit, akkor egyszerűen nem vagy érdekes!

Miért bűn az, ha az ember szereti az életét annak minden kisebb-nagyobb nehézségével és problémájával együtt? Oké, nem azt mondom, hogy én maximális higgadtsággal kezelem, ha bunkón szólnak vissza, vagy ha összecsapnak a fejem felett a hullámok, de komolyan ennyire tűzrevaló világban élünk?

Ha megkérdezik: hogy vagy, a választ visszakézből dobod: „Ne is kérdezd, ez is nap is ugyanolyan szar volt, mint a többi." Ja, végülis a napsütést észre sem vetted, mert lefoglalt az, hogy dugó volt a városban. Ja, és azt a kedves pasast is majdnem elküldted a francba, aki rád mert mosolyogni. A tahója! De tényleg, hát minek is örül? Hát nem látja, hogy alig élsz a fáradtságtól, és ő meg itt pofátlanul mosolyog bele a világba!

Hogy a fenébe ne lennél fáradt, hiszen már megint két ember munkáját végezted és a főnököd egy bunkó, aki sokkal többet vár tőled, mint a többiektől. Persze a másik kolléganőd, ő mindent tud. A kis fruska! Biztos lefekszik a fél vezetőséggel, azért nem dobják soha vissza a prezentációját!

A sort a végtelenségig lehetne folytatni, de felesleges. Néha érdemes lenne megállni egy percre és elgondolkodni azon: tényleg ennyire pokoli az életed? Van fedél a fejed felett, tudsz mit enni, egészséges vagy és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek. Inkább fordítsd rájuk az energiáidat és legyél büszke arra, amit nap, mint nap véghezviszel! Ha megbecsülöd önmagad, mások is meg fognak becsülni!

Nyitókép: iStockphoto