Fruzsi nyomorúságos pokoljárása Baciországban

Az élettől is elmegy a kedvem. Nem csoda, hiszen annyi erő van bennem, mint egy kibelezett földigilisztában. Amőboid formában tespedek az ágy közepén, és csak akkor váltok pózt, ha már teljesen elszorítottam valamely végtagom vérkeringését. A plafont bámulva számolom a perceket, hogy mikor vehetem már be a következő gyógyszeremet, amitől a gyors felépülést várom.

Az orrdugulás egy külön sztori. Azzal kezdődik minden betegségem, és általában az múlik el utoljára... A kettő között pedig úgy szörcsögök minden lélegzetvételnél, mint Darth Vader fénykorában. Undorító egy dolog! Egyébként is olyan kicsik az orrlyukaim, hogy csoda, hogy elég oxigént be tudok szívni rajtuk.

Megváltásként várom az éjszakát, hogy kialudjam a kínokat, - de oxigén nélkül nem megy... Ha a számon keresztül veszek levegőt, akkor a ki-be áramló huzat miatt hamar kiszáradnak a manduláim, és olyan érzésem támad, mintha egy óriási, krétás szivacsot nyomtak volna le a torkomon. Ez probléma.

Az is tény, hogy amikor igazán rottyon vagyok, simán eladható lennék valamilyen világvégés zombi filmbe. Sápadt vagyok, mint a fal, némi zöldes árnyalattal. Szemeim alatt életveszélyes táskák, a hajam 3 napja csomóban áll, a kinyúlt pizsama helyenként lóg rajtam, a mozgásom pedig olyan kecses, mint egy oldalba lőtt gazellának.

Minden étel maga a borzalom. Hát persze, hiszen semminek sem érzem az ízét. Ugyanolyan érzés enni egy tojásrántottát, mint egy paradicsomlevest. Az agyam emlékszik a különbségre, de pillanatnyilag ízlelés szempontjából mindkettő teljesen egyforma. Ilyenkor még a romlott kakaós tejről is képes lennék elhinni, hogy egy bazi nagy túró rudi.

Amíg igazán rosszul vagyok, annyi érdeklődést mutatok a világ iránt, mint egy kiszárított gyík. Mondhatni kissé kelletlen vagyok.

Ám amikor nekiállok mondjuk főzni egy pár virslit, hirtelen eluralkodik rajtam a világ összes fáradtsága. Érzem, hogy a lábaim megremegnek, és minta már annyi mindent csináltam volna, hogy azonnal le kell pihennem. Ezt hívom én öregasszony-szindrómának. Egyik pillanatról a másikra nyugger lesz belőlem. Mentségemre szóljon: az én gyengeségem oka az a néhány tonna gyógyszer, amitől úgy világítok a sötétben, mint egy 100 wattos izzó.

Szóval, aki teheti, az ne legyen beteg! Aki pedig már benne van, annak béke poraira addig, amíg ezen a 6 fázison át nem rágta magát.

Nyitókép: iStockphoto

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László