Segítség! Utálom a munkámat!

A fényes nyugaton már nagy hagyománya van a pozitív és motiváló munkahelyi légkör tudatos kialakításának. Komoly, pszichológiai tényezőket figyelembe véve válogatják össze a munkatársakat, és keresik meg számukra a legmegfelelőbb pozíciót.

A közös lerészegedésnél jelentősen hatékonyabb és kreatívabb csapatépítő tréningeket tartanak. Abba is energiákat fektetnek a vezetők, hogy a kollégák közti konfliktusok megnyugtatóan rendeződjenek el. Sőt, arra is figyelnek, hogy a dolgozók képességeiknek megfelelő, ambícióikat kielégítő feladatokat kapjanak.

Mint a gimiben...

Kata (32) a társaságot nem szívleli: "Alig dolgoztam egy éve a cégnél, amikor lehetőségem adódott magasabb pozícióba lépni. Örömöm azonban nem volt teljesen felhőtlen. Többször tapasztaltam, hogy amikor beléptem a közös helyiségek egyikébe, kollégáim azonnal elhallgattak vagy úgy tettek, mintha ott sem lennék. Ezen még csak túltettem volna magam, hiszen nem barátkozni szerettem volna a munkahelyemen. De amikor visszahallottam, hogy - az egyébként nem létező - kapcsolataimat vetettem be, vagy összeszűrtem valakivel a levet a pozíció megszerzéséhez, az már egyenesen felháborított."

Kata végül túltette magát az eseten, hiszen tisztában volt saját értékeivel és azzal, hogy mennyi energiát fektetett céljai elérésébe.

Két lépés távolság

A másik véglet, - amit Eszter (29) mesél -, szintén megkeserítheti mindennapjaidat.

"Nagyon nyitottan és közvetlenül fogadtak jelenlegi munkahelyemen. Jólesett, hogy bátran kérdezhettem, nem kellett egyedül ebédelnem. Már az első perctől fogva csapattagként tekintettek rám. Akkor kezdtem rosszul érezni magam, amikor az első hetem után, hétvégén felhívott az egyik kolléganőm, hogy aktuális pasi ügyeiről beszámoljon. A helyzet azóta csak romlott, igazi energiavámpírként élősködik rajtam. Esténként rendszeresen felhív, miután az egész napot együtt töltöttük."

Hátra arc!

Érdemes első körben akkor is a főnöködhöz fordulni, ha a pozíciód többé már nem tartogat kihívást számodra, és akkor is, ha túlterheltnek érzed magad. A felismerés rendkívül fontos.

Zita (42) például mindent elért a szakmájában, amit csak lehetett, de a mindennapi taposómalom beszippantotta: "Imádtam a munkámat, a kollégáimat, az életemet. Sokáig kifejezetten élveztem az állandó pörgést, hogy a vállalat egyik mozgatórugója lehetek. Ahogy azonban nőtt a felelősség és hosszabbodtak a tárgyalással, rohangálással töltött órák, kezdtem belefáradni ebbe az életstílusba. Idegesített, hogy mások csak a lábukat lógatják, míg én a hátamon viszem az egész céget. Előbb aludni nem tudtam, éjszakánként csak járt az agyam, végül depressziós lettem."

Szerencséjére tudott beszélni a főnökével problémájáról és ma egy csendesebb, kevesebb stresszel és felelősséggel járó pozíciót tölt be ugyanannál a cégnél. Zita esete a "jobb-rotáció" ritka példája, hiszen lefelé váltani nem mindennapi eset. Általában a feljebb lépés jellemző. Ilyen esetben viszont mindkét fél számára előnyös megoldás lehet.

Pénz beszél...

Ha a kereseteddel vagy elégedetlen, akkor is érdemes ennek hangot adni, de természetesen nem mindenki olyan szerencsés, hogy egy angyal a főnöke, és nyitott fülekre találnak nála ezek a kérések.

Ha úgy érezed, nincs tovább, akkor érdemes legalább addig összeszorítani a fogadat és kitartani, míg egy másik állást nem találsz. Ha nem slágerszakmában dolgozol, számíts arra, hogy az álláskeresés akár hosszú hónapokig is eltarthat.

Motivált, boldog munkaórákat kívánok!

Forka

Nyitókép: iStockphoto