közlekedés autó empátia vezetés vezető szabályok
Bizonyára mindenkinek vannak olyan pillanatok az életében, hogy égnek áll a haja vezetés közben. És nem azért, mert nem volt otthon hajzselé, hanem mert olyan dolgokat tapasztal, melyek már messze túlmutatnak a közlekedési szabályok be nem tartásán. Morális válság tapasztalható ezen a téren is. Na de mikor is érzi úgy az ember, hogy egyesek már túlmennek minden határon?
Forrás: Getty Images/iStockphoto/Demaerre
  1. Amikor a gyerek iskolájánál szeretnél kiállni, de nem tudsz, mert rád állt egy autó. Ekkor megkéred a feltételezett tulajt, álljon már hátrébb két méterrel, hogy kiférj. Ő azt mondja: nem ő vezeti a gépkocsit, de amikor kézen fogva kijön a nebulójával az iskolából, szó nélkül a kormányhoz ül, és elhajt.
  2. Amikor már éppen beállnál egy üres parkolóhelyre, és egy ideje indexelsz, ezzel jelezve szándékodat, de egy másik autós a bekanyarodásod előtt index nélkül gyorsan beslisszan előtted.
  3. Amikor a szlalompályán érzed magad, mert autós társad index nélkül kanyarog két sáv között, vagy ami még rosszabb, többször is hirtelen ki-, majd bevágódik a másik sávba. Te meg azon imádkozol, hogy kerüljön már minél messzebb tőled, mert ennek előbb vagy utóbb baleset lesz a vége.
  4. Amikor egyszerre telefonál és cigizik az előtted lévő autó sofőrje, így nincs már harmadik keze arra, hogy kitegye az indexét, ezért csak telepatikusan tudod eldönteni, mi is lesz a következő lépése.
    Forrás: Getty Images/iStockphoto/paolo81/Paolo81
  5. Amikor a megengedett sebességgel hajtasz, de ennek ellenére mindenki meg akar előzni csak azért, mert te kis autóval vagy. Aztán pedig tötyögnek előtted.
  6. Amikor elöl állsz egy lámpás kereszteződésben a piros lámpánál, és a balra "nagy" ívben kanyarodók éppen csak hogy el nem viszik az autód orrát, akkora sebességgel veszik be a kanyart.
  7. Amikor a gyalogosok azt hiszik, hogy a zebra korzózásra való. A szemtelenebbek még a szemedbe is bámulnak és lelassítanak, mert ugye nekik van elsőbbségük!
  8. Amikor villog a gyalogátkelőhely lámpája, esetleg már pirosra is vált, azért csak a zebrára futnak rá az átkelni szándékozók, de onnan már sehová sem sietnek... Főleg nem a túloldalra.
  9. Amikor a rossz idő, a záróvonal, a "veszélyes kanyar következik" és minden egyéb tiltó tábla ellenére a mögötted jövő előzésbe kezd.
  10. Amikor a szembe jövő kezd előzésbe, úgy, hogy annyira közel ér hozzád a saját sávjába történő visszatérés előtt, hogy a szeme színét is meg tudod állapítani.
    Forrás: Getty Images/valentinrussanov/Valentinrusanov
  11. Amikor a szorongó érzés konkrét helyhiányból fakad nálad, mivel úgy előz meg a mögötted jövő, hogy leszorít az útról olyannyira, hogy szinte az árokban kötsz ki.

+1.

Amikor már hátratolattál, hogy kiállj a parkolóból, és keresztben állsz az úttesten, de a századik érkező autós sem enged ki, hanem rád húzva az autóját, szorosan beléd bújva próbál még melletted elaraszolni.

A sor folytatható lenne, a jelenséget azonban már így is szépen bemutatja.

  • Időhiányban szenvedünk, ez nem kétséges, de olyankor is repesztünk, letúrunk másokat az útról, mintha az életünk múlna ezen, amikor semmi sem indokolja száguldozásunkat.
  • Máskor szemrebbenés nélkül hazudunk csupán azért, hogy érdekeinket százszázalékosan érvényesítsük, hiszen meg ne büntessenek már, sürgős dolgunk van!
  • Agresszívak és erőszakosak vagyunk, sőt személyünk elleni támadásnak érezzük, ha valaki "tötyörészik", azaz a megengedett sebességgel halad előttünk.
Forrás: Getty Images/iStockphoto/portishead1

Azt hisszük, csak így juthatunk előbbre, pedig mindez csak szívinfarktushoz, balesetekhez vezet. De akkor mi szükséges ahhoz, hogy megelőzzük a bajt? A válasz egyszerű. Előzékenység, türelem, empátia. És nem kevés szabálykövetés.

Kipróbáljuk?

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.