Body shaming - Hát itt már mindenki megőrült?!

Amúgy Miss Izland végül tök jól reagált: kihagyta a Miss Grand International szépségversenyt, mondván, hogy akkor nyaljanak sót a szervezők. Ez amúgy elég jó üzenet: ilyen embereknek nem akar megfelelni. És nem is kell.

De mi visz rá valakit arra, hogy nyilvánosan megszégyenítse egy embertársát a kinézete miatt, avagy - hogy a mai trendi kifejezéssel éljek -, body shaminget kövessen el?

Hogy ez mennyire primitív viselkedés! Komolyan nem értem mi játszódik le azokban, akik nekiállnak egy másik - akár idegen - embert kicsúfolni. Mint az oviban.

Persze szólásszabadság van. Ez mind szép és jó. Az is rendben van, hogy valakinek van véleménye. De egy igencsak szubjektív véleményt, egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságként előadni, az nem oké. Mert az, hogy kinek mi a szép, nagyon relatív dolog.

Arról nem is beszélve, hogy nem mindig a karcsúság volt a szépségideál - hogy a klasszikus verziónál, a fat shamingnél maradjak. Történelmünk olyan nagyjainak, mint az ókori görögöknek, vagy a reneszánsz emblematikus alakjainak is a teltkarcsú volt a nőideálja. Belegondoltatok már, hogy ez miért változott meg?

Ez már rég nem az egészségről szól. Már nem az a cél, hogy egészséges legyél. Hanem, hogy ÚGY legyél egészséges, ahogy az épp aktuális diéta- és fitness őrület előírja. Mert, ha nem eszel MINDIG úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva, már nem is vagy ember. Ha nem edzel, akkor meg egyenesen érthetetlen hogyan maradtál eddig életben.

Szóval máshol kell keresni az okokat, ha a soványság kultusz eredetére vagyunk kíváncsiak. A megoldás kulcsa nemes egyszerűséggel: a pénz.

Az egész mögött álló biznisz az ok. Ha a husi lányokat bálványozná a szépség- és kozmetikaipar, akkor nem lehetne a sok cellulitisz krémet, zsírégető tablettát, alakformáló harisnyát, ultranagos zsírbontó kezelést eladni nekünk. Mindenki megenne két hamburgert, és már meg is felelne a szépségideálnak. Jó éreznénk magunkat a bőrünkben, és nem kompenzálnánk a rossz közérzetünket vásárlással.

Szóval addig mutogatták a hihetetlenül vékony lányokat (akik az emberi történelem 150 ezer éve alatt nagyrészt csúnyának számítottak) refelektorfényben, meg plakátokon, míg összekapcsolódott az agyunkban a szépség és a soványság. Igen, ennyire manipulálhatóak vagyunk.

Na de akkor mi a megoldás, hogy ebben a karcsúságorientált világban megtaláljuk az egyensúlyt önmagunkkal és másokkal? Illetve, hogy ne csússzunk bele a body shamingbe, vagy ne kelljen azt elviselnünk?

Ha pedig már túlvagyunk a kamaszkoron is, és - teszem azt - body shamingnek vagyunk kitéve (mint ahogy velem is történt), akkor sokat segíthetnek például a mostanság olyan trendi body positivity blogok.

Tényleg. Én nagyon sok erőt merítettem belőlük, mikor már nagyon bálnának éreztem magam. Az pedig csak hab volt a tortán, amikor láttam mennyi embernek tetszenek nálam sokkal nagyobb darab lányok.

Félreértés ne essék, nem a kóros elhízottságot akarom propagálni - csupán szeretném, ha az olyanok, mint a fentebb említett szépségkirálynő, nem lennének túlsúlyosnak titulálva, illetve ha a mai fiatalok testképe nem lenne totál eltorzulva ilyen baromságok és a média által sugallt szépségideál miatt.

Szóval igen, ízlések és pofonok - és mindenkinek lehet véleménye. De mindenkinek a magánügye, hogy mit tart vonzónak. Ne kezeljük közügyként. Pláne, ha ez a vélemény negatív, főleg ha bántó. És ha valaki ezt megszégyenítő módon fejezi ki, az meg egyenesen elfogadhatatlan.

Radakovics Viki

Nyitókép: iStockphoto