Mire gondolj, hogy a szuri ne fájjon annyira?

Te szúrod magad? Mert én néha igen. Na, nem drogokkal, hanem életmentő gyógyszerrel. Azonban meg kell mondanom, mind a mai napig nem tudtam megszokni a procedúrát. Pedig a mai eredményem 2,0. Ez bármilyen iskolai tárgyból rossz eredménynek számítana, INR-nél az én esetemben meg aztán végképp.

Akkor elő a tűt, és kezdjük! Nagy sóhaj, hiszen több év alatt sem voltam képes megszokni ezt a procedúrát. Kupak lehúz. Hűűűű, de hosszú ez a tű! A bőröd már most sivalkodik. - Most komolyan! Megint? Nem akarom! - visítja. - De muszáj! - próbálom rábeszélni, s hogy feladja az ellenállást, két ujjam közé csippentem. - Hát nem érted, hogy e nélkül te sem élhetsz tovább? Csak egy kis szúrás - hajtogatom neki, miközben nem tudom, belé vagy magamba próbálok inkább lelket önteni. Ekkor befogja a száját, és becsukott szemmel várja az elkerülhetetlent.

Már attól is elájulsz, ha másnál csapolnak, vagy keményen állod a sarat? A fájdalomtól félsz inkább? Vagy a tudat rossz, hogy megszúrod magad? Esetleg a látvány borzaszt el?

Sokan vagyunk, akik nem önszántunkból szúrjuk magunkat, s minden tiszteletem a cukorbetegeké, akik naponta akár többször is beadják maguknak az életmentő injekciót. Én bezzeg már egy hét után rosszul vagyok. Mert az ujjamat naponta megszúrom, ha kell, de a hasamba nem tűröm el. Pedig időnként sajnos ennek is eljön az ideje. És olyanok is akadnak, akik egyáltalán nem képesek ezt önmaguknak megtenni, így mindig segítséget hívnak.

Mindannyian máshogy viseljük a szurkálódást, s bár sovány vigasz, de amikor orvoshoz mész oltásra vagy vérvételre, gondolj arra, hogy sokan vannak, akiknek ez sajnos a napi rutinjuk része. Neked pedig évente csak egy-két alkalommal kell elviselned a szurit. Ugye, hogy így már nem is fájt annyira?

Nyitókép: iStockphoto