Ha éjfélt üt az óra, véget ér a varázs?

Hogy enyhítsd a csalódottságomat, hozol valami különlegeset. Mindig meglepsz, hisz' ismersz már, és tudod, mivel vehetsz le igazán a lábamról: ezúttal arany darabok úsznak a pezsgőmben.

Mi lesz, ha mindezt csak álmodom, és mire kinyitom a szemem, a rideg valóság fogad? A felhőtlen ünnepből rohanó hétköznapok lesznek, ahol csak félmondatokat van időnk váltani egymással. Fáradtan dőlünk be este az ágyba, és már ahhoz se lesz kedvem, hogy megcsináljam a hajam a vasárnapi ebédhez...

Eltelt egy újabb év, és közben elfelejtettünk élni. Pörögtek a percek, az órák, a napok, a hetek, és máris azon kapjuk magunkat, hogy megint éjfélt üt az óra. Átlépünk egy új évbe, új reményekkel. Fogadalmakat teszünk:

• megpróbáljuk másként
• türelmesebbek leszünk
• jobban megéljük a perceket

Te hamarabb jössz haza, és a munkát az ajtó előtt hagyod. Én pedig nem fogok hisztizni, ha idén sem megyünk majd nyaralni. Többet nevetünk és törődünk egymással, mert a boldogság csakis az önfeledt percekben és a felhőtlen mosolyokban él.

A mosolyban, ami most is ott van az arcunkon. Ami mögött egy újabb évnyi küzdelem és fájdalom, mégis megannyi törődés és szeretet van. Állítsuk meg az időt egy pillanatra! Legalább most legyen csak a miénk, és ez tartson addig, amíg csak lehet!

Tizenkettőt üt az óra. Eltelt egy újabb év. Itt állok egy menő hotelben, rajtam vagyont érő dizájnercuccok. Bámulom a fantasztikus panorámát, oldalamon a világ legjóképűbb pasijával, de ez önmagában semmit sem ér. Csak akkor, ha ez a pillanat a miénk. Csak az enyém és a tiéd.

Nyitókép: iStockphoto