A vásárlás és ami mögötte van - időtöltés vagy pszichoterápia?

Szilárdan hiszem, hogy a nők szeretnek vásárolni.

De miért?

Egyes tanulmányok szerint a nőknél ősi ösztön a vásárlás, amely még a gyűjtögető időkből maradt ránk. Mondjuk, ha ezen elgondolkodunk, akkor kiderülhet, hogy nem is akkora badarság, mint elsőre hangzik! Hiszen egyből megmagyarázza, hogy a férfiak miért tudnak három pillanattal a boltba lépést követően a „levadászott" áruval diadalittasan beállni a sorba a kasszához.

Új ruha - új személyiség

Általánosságban elmondható, hogy minket, akik szeretjük a vásárlást: kikapcsol, ellazít, feltölt, szárnyakat ad. Közben lehetünk önmagunk, avagy kifordulhatunk magunból - csinálhatjuk társaságban, de akár egyénileg is. Bármikor előránthatjuk, mint valami Jolly Joker kártyát, egy fáradt nap után.

Most - tőlem nem rendhagyó módon - egy személyes történetet szeretnék megosztani veletek, ami remélem jól példázza, hogy a vásárlás nem holmi fennkölt időpocsékolás.

Képzelj el egy elkeseredett, riadt kislányt, aki élete első szavalóversenyére készül. Unásig gyakorolta a sorokat, álmából felriasztva is zökkenőmenetesen adja vissza a legapróbb hangsúlyokat is. Mégis képtelen elhinni, hogy ki tud állni a vizslató tekintetek kereszttüzébe.

Mit tesz egy anya, aki már minden lehetséges módon megpróbált segíteni?

Igen, én voltam a riadt kislány. És nem igazán értettem a helyzetet. Miért most? Miért nem hagy inkább gyakorolni? Mégis, ahogy magamra húztam a királykék bársony kosztüm szoknyáját, felvettem a fehér alapon kék virágos blúzt, és a blézer aranyszínű gombjait begomboltam, történt valami.

Hirtelen annyira szépnek és erősnek láttam magam, hogy hetek óta először a pillanat töredékére, de magam mögött hagytam a versmondó verseny minden keserédes izgalmát. Álltam a tükör előtt, és tudtam, hogy képes leszek belenézni a zsűritagok szemébe, és mélyen a zsigereimben elrejteni az izgalom látszatát.

Néha igenis a ruha teszi az embert

Az érzést, amikor felveszek egy szép ruhát, egy cipőt, találok egy különleges kiegészítőt, akkor úgy érzem, hogy a világot is képes lennék megváltani.

Olykor hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a dolgot, és nem törődöm legyintéssel átsiklani felette. Egyesek, akár elítélendőnek is tartják, ha egy nő, pláne egy anya, ennyit ad a megjelenésére. "Hát nincs fontosabb dolga?"

Pedig ez nem önzőség, vagy felszínesség. Igenis, fontos, mert tartást ad, belső megnyugvást.

És üsse kő bevallom: nem magát a vásárlást szeretem, hanem az önbizalmat, amit egy újonnan szerzett ruha/cipő/táska viselése jelent.

Nyitókép: iStockphoto