Plus size modellek: nekik köszönhetem az önbecsülésem!

A rá következő héten iskolai méredzkedéskor észrevettem, hogy mindenki harmincvalahány kiló volt – engem leszámítva, mert én már 43 voltam. Hozzátenném, hogy közvetlenül a méredzkedési akció előtt bezabáltam egy csomó szőlőt. Szóval nem elég, hogy híztam egy kilót, de rá is döbbentem, hogy tulajdonképpen én vagyok az osztályomból az egyetlen, aki nem ülhetett fel arra a szarra.

Feltűnt, hogy nem tudok cigánykerekezni. Feltűnt, hogy ha bizonyos ruhákat veszek fel, látszik a hasam. Mindenkinek más testrésze az, ami miatt szorong, számomra a hasam vált ilyenné. Arról nem is beszélve, hogy 7 évesen az ember különben is krumpli formájú, vagy ha heti százszor járatják sportolni, akkor meg csontos. Átmenet nincs – és ez így van rendjén abban a korban.

De az is lehet, hogy az a nagy adag szőlő és a Csodák Palotájában elszenvedett csúfos pellengérre állításom okozott komoly népszerűség-visszaesést – mindenesetre új frusztrációkkal gazdagodott a portfólióm.

Például amikor valaki közölte velem, hogy a második lábujjam hosszabb az elsőnél.

Vagy mikor a tesitanárnő megállított azért, mert szerinte gusztustalan, hogy közszemlére teszem a melleim, és ha még egyszer meglátja rajtam ezt a ruhát, akkor intőt ad. Amúgy 9 éves voltam. Na mármost, egy kilencéves gyerek hogy a fenébe tudna túl szexis lenni?! És nem neccharisnyában és bőr miniszoknyában flangáltam, ezt elhihetitek nekem...

A bókok – legalábbis amelyeket nagy nehezen meghallottam és elfogadtam – kimerültek abban, hogy „ahhoz képest, hogy nem vagy vékony, szép arcod van” vagy „egész jó fej vagy, nem gondoltam volna”. Ezek szerint meglepő dolognak számít, ha egy olyan lány jó fej, aki nem vékony...

Jó egészségnek örvendek, és még ha nem is megszállottan, de rendszeresen járok sportolni. Ahogy teltek az évek, a totál krumpliból lassan elkezdtem formálódni. És idővel minden meglelte a helyét a testemen. De valamiért így sem éreztem azt, hogy sokkal előrébb kerültem volna a jócsaj-listán.

De aztán egyszer épp a neten garázdálkodtam, és szembejött velem az – a számomra akkor sokkoló – tény, hogy léteznek plus size modellek.

Ez volt az a pont, amikor realizáltam, hogy igenis azt veszek fel, amit csak szeretnék. Ez pedig – még ha nem is lettem elsőre totál zen – ahhoz vezetett, hogy azokat a nem létező gátakat, amelyeket a fejemben építgettem ki, saját magam vertem szét. Na jó, nem így kalapáccsal, de azért idővel le-lebontogattam.

Az egészséges önbizalomhoz vezető úton pedig azt vettem észre, hogy szinte varázsütésre tűnnek el negatív beszólások. Érdekes... Sőt, a folyamat áldásos mellékhatásaként ez a fokozatosan kialakuló rendben-vagyok-érzés nem kizárólag testi valómra terjedt ki, hanem a személyiségemre is.

Nem fog menni egyik napról a másikra, de próbálj meg máshogy tekinteni arra, amid van! Elvégre csak nem akarsz kiszúrni magaddal annyira, hogy nem jössz ki jól azzal az egyetlen emberrel, aki mindig ott lesz neked, és akire mindig számíthatsz: barátkozzatok össze!

Nyitókép: iStockphoto