kibeszélő magazin generáció mama bántalmazás
Azokra a mondatokra gondoltam, amelyeket sokszor hallottam. Azokra a mondatokra, amelyek túl sok nő életét tették tönkre. Azokra a mondatokra gondoltam, amelyek még ma is túl sokszor hangzanak el.

Arra, hogy egy asszony köténye sok mindent eltakar. Arra, hogy ne teregesd ki a családi szennyest. Arra, hogy ne veszekedj, hagyd rá. Legyél te az okosabb. S arra, lásd a jó oldalát, mert olyan jó ember.

Vajon hány nő hallotta élete során ezeket a mondatokat? S vajon miért ilyen természetes még mindig, hogy ezeket hangoztatják?

Az a legszomorúbb az egészben, hogy sokszor éppen azok mondják, akik maguk is elszenvedtek bántalmazást. Kicsit olyan ez, hogy a saját tehetetlenségük miatt, aki ki akar törni, azt is visszarántják. Nem rosszindulatból, egyáltalán nem. Hanem azért, mert csak ezt ismerik, magukat sem képesek megvédeni, hogyan taníthatnának mást?

Egyszer fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy kedves ismerősöm panaszkodott a mamájának. Sorolta, sorolta a bántalmait. A mamája szép csöndben végig hallgatta, majd annyit mondott:

- Kislányom, tudod, én hányszor el akartam válni nagyapádtól? De nem tettem, mert egyébként olyan jó ember volt. Hát igaz, szerette a nőket, veszekedtünk is sokat, bántott is sokat. De hazaadta a fizetését, nem ivott, nem játszott szerencsejátékot. És minden évben elmentünk nyaralni. Bejártuk a világot. Elhalmozott. Bundát és ékszereket vett nekem és jó apa volt. A te férjed is ilyen rendes ember, jobbat úgysem találsz. Hát nem lehet azt a kis kellemetlenséget elviselni cserébe mindezért?

Az ismerősömmel együtt elhűlve néztük a mamát

- De mama, hát te magad mondtad el, hogy az egész életed pokol volt emiatt. Te mondtad, hogy azt kívántad, a papa menjen el előbb, mert akkor neked lesz pár nyugodt éved. És azt akarod, hogy így éljek én is?" - kérdezte, mire a mama azt válaszolta:
- Kislányom, egy asszony köténye sok mindent eltakar. Örülj, hogy nem vagy egyedül!"

Leforrázva kullogtunk el tőle és sokáig csak hallgattunk. Aztán ez az ismerősöm kifakadt.
Te Kata, most jöttem rá, miért vagyok ilyen szerencsétlen. Rájöttem, miért mindig bántalmazókat választok.

Egyszer fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy kedves ismerősöm panaszkodott a mamájának. Sorolta, sorolta a bántalmait Forrás: Shutterstock

Aztán szépen lassan mesélni kezdett. Mesélt a gyerekkoráról, hogy állandó feszültségben, veszekedésben éltek. Mesélt arról, hogy náluk a férfiaknak soha semmit nem lehetett mondani. Mindent rájuk hagytak a béke kedvéért, aztán meg ment a panaszkodás, hogy úgy viselkednek, ahogy. De változtatni senki sem változtatott. Úgy beléjük égett ez a minta generációkon át, hogy eszükbe sem jutott, hogy lehetne másképp. Ez a nő lett az a fekete bárány, aki szembe ment végül ezzel a mintával. Az egész család nekiugrott. Hogy miért nem jó ez neki? Miért akar kitörni? Miért nem jobb a békesség? S egyszerűen nem is értették a válaszait. Hogy ez nem béke. Ez nem jó. Ők is szenvednek tőle, miért kívánják neki is ezt? Elmondta, hogy neki ebből elege van. Ő nem akar így élni és nem akarja végigszenvedni az életét.

„Most mondd meg, mit csináljak? A saját családom szinte kitagadott, amiért el akarom hagyni a férjemet. Kitagadnak, mert nem akarom az ő útjukat járni, ami nekik sem jó! Ez annyira fáj!" – zokogta.

Mit lehet erre mondani? Hogy igen, szinte minden esetben ez történik?

Hogy olyan erős a minta és a nyájszellem, hogy bármennyire rossz is, amiben élnek, rosszabbnak látják a változást. Rosszabbnak, mert már tanult tehetetlenségben élnek. Rosszabbnak, mert a komfortzóna nagy úr.

Rosszabbnak, mert tudatosan semmit sem tudnak a bántalmazás mikéntjéről, így azt sem tudják, hogy lehet máshogy. Amióta az eszüket tudják, ebben élnek. Egyszerűen nem ismernek mást, nem tudják, hogy van választásuk. Nem tudják, hogy nem kell így lennie. S bármilyen fájó is beismerni, tudat alatt az van bennük: ha nekem így kellett élnem, tedd te is így.

Így alakulnak ki a szülősebek. Anyasebek, apasebek.

Bántalmazott bárki lehet. Nő, gyerek, férfi. Mégis tény, a bántalmazások elszenvedőinek a legnagyobb százaléka nő és gyerek.

Éppen az ilyen mélyen gyökerező minták és beidegződések miatt. Amiatt, hogy még azok is, akik maguk is átélői a borzalmaknak, arra buzdítják őket, hogy tűrjenek csöndben.

Talán ezért is lett a nők elleni erőszak szlogenje ez: Törjük meg a csendet! Beszélni kell arról, ami nem jó, hogy változtatni tudjunk rajta. Beszélni kell, hogy az áldozatoknak legyen bátorsága, ereje változtatni, lépni, annak ellenére, hogy szinte az egész világ ellenük fordul, ha megteszik.

Törjük meg a csendet!

A te rokonságodban vagy ismeretségi körödben ismersz olyan családot, ahol a bántalmazást természetesnek élik meg?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.