Egy darab gránátalma - az egyéniségem utolsó bizonyítéka

Ősztől a hideg pincében tartottuk ládákban, ahol minden héten át kellett válogatnom, a rosszakat kidobni - vagyis nem, mert azokból lett a vasárnapi ebéd utáni desszert, a kompót. Aztán ez is megváltozott, a világ minden tájáról érkezett hozzánk alma, és mindig sokféle volt a boltokban. Ezt is élveztem.

Pár évvel később láttam először a szupermarketben gránátalmát. Hallottam már róla, de nem kóstoltam még. Mint minden rendes házaspár, mi is együtt jártunk bevásárolni a férjemmel, és akkor mutattam neki, micsoda különleges gyümölcsöt találtam, meg szeretném kóstolni. Egyet vegyél, mert sokba kerül - mondta, mert mi mindig spóroltunk. Minden forintot meg kellett fogni, mert a lányunk, Anita, egyetemre készült, mi meg tanárok voltunk, nem szórtuk a pénzt, főleg ilyen luxus dolgokra.

Ha almát akarok enni, jó a legolcsóbb is. Tudtam, hogy így kellene, egész életemben vigyáztam a pénzre, de ez a gránátalma annyira beleragadt az agyamba, hogy nem bírtam ellenállni neki. A férjem nem tudta, de gyakran vettem magamnak, mert úgy éreztem, hogy megérdemlem.

A férjem soha nem volt megelégedve azzal, ahogy spórolok. Többször volt, hogy lebuktam. Drágább virslit vettem, meg 'A' rizst és rendes kólát. Ilyenkor nagyon leszidott, hogy elfelejtem, nem öncélból takarékoskodunk, hanem mindig valami olyanért, amiért érdemes. Lakásért, autóért, egyetemi tanulmányokért. A gránátalmával mégis bűnbe estem párszor. Annyira szégyelltem magam, hogy már megint nem tudtam ellenállni, és majd Anita az én pazarló életmódom miatt nem tud tanulni. Hát, milyen anya az ilyen?!

A férjem ötlete volt, hogy legyen közös bankszámlánk. Erre utalják mindkettőnk fizetését, és persze mindketten hozzá is férhetünk. Végül nekem nem csináltattunk hozzá kártyát, mert én már többször leszerepeltem a meggondolatlan vásárlásaimmal. Csak neki. Amikor megjött a fizetésünk, készített egy Excel táblát a kiadásokról: rezsi, étel, számlák, a váratlan kiadások egy külön sorban. Meg a végén az összesítés, hogy abban a hónapban mennyit tudunk félrerakni. Ezt élvezettel nézegette, hogy mennyire jól csináljuk.

Megtervezte a havi menüt is, a nagybevásárlással. Én kaptam egy kis készpénzt minden hétfőn, hogy azért legyen valami nálam, de az elment a vonatjegyre meg ilyenekre. Sok vitánk volt emiatt, mert igazából nem is emlékeztem, mire ment el a pénzem.

Gránátalmát azért vettem, titokban. Mondtam neki, hogy írja be a váratlan kiadások sorba, de szerinte az nem váratlan kiadás, hogy én nem tudok vigyázni a pénzre. Ezért minden este el kellett mondanom, mire költöttem, és be kellett mutatni a blokkot is. Úgy alakította, hogy mindig szombaton mentünk vásárolni. Összeállíttatta velem a heti menüt, aztán listát írt, és csak azt vehettük meg, ami rajta volt.

A szombat volt a kedvenc napja, nem kellett menni dolgozni, elég volt hétkor kelni. Volt idő tükörtojást reggelizni és az Excel táblázatokat elemezni: hol tudnánk még egy kicsit megspórolni, mi az, ami egyáltalán nem szükséges...

Ez volt a lazulós napja, ilyenkor volt szex is. Amikor igazán jól sikerült, akkor mondta, hogy kapok egy kis meglepit. Igyekeztem is a kedvére tenni, mert tudtam, hogy mi lesz az. Végre nem kell titkolóznom meg pénzt lopni, ami nagyon zavart, mert úgy éreztem, elárulom a családi céljainkat... Szóval, tudtam, hogy gránátalmát kapok. Egy nagyobbat. Esetleg kettőt.

Aztán mégsem kaptam soha. Mert meggyőzött, hogy egyszerűen nincs rá szükségem. Van egy csodálatos férjem, boldog életem, nemes céljaink, és ő, a férjem, meg tud tanítani engem, hogy nem kell vágyakozni, telhetetlennek lenni, hülyeségekre pénzt költeni. Mert ő tudja. Nekem. Nem. Kell. Gránátalma.

Törőcsik Edit novellája.

Nyitókép: Shutterstock