szex kibeszélő felnőtt BDSM
A BDSM világanem való mindenkinek, és bár külső szemlélőként alá-főlé rendeltséget üzen, a valóságban viszont minden közös megegyezéssel történik, és csak addig, amíg az minden résztvevő számára élvezetes. Egy kezdő páros azonban könnyen elvetheti a sulykot.

Egy kedves olvasónk, Niki osztotta meg első BDSM, vagy ha úgy tetszik, szado-mazo szexuális élményét párjával, ami kissé félrement.

„Nem voltunk olyan hosszú ideje együtt, körülbelül 5-6 hónapja, amikor úgy döntöttünk, játszunk egy kicsit. Három napot távol töltöttünk egymástól, nem találkoztunk, csak keveset beszéltünk. Vettem egy parókát, tűsarkúba bújtam és felvettem egy testhezálló mini ruhát, bugyi nélkül. Így vártam aznap este. A randink ugyanis nálam volt. Amikor meglátott az ajtóban teljesen kikészült, elértem a kívánt hatást, hiszen egy „másik nő" állt vele szemben. Nála egy nagyobb táska volt, amit csak letett a nappaliban, nem mondta el, mit hozott benne.

Beszélgettünk, boroztunk, aztán átnyújtott nekem egy levelet. Ezen valami olyasmi állt, hogy folytatódhat így is az este, de másként is. Ha szeretnék valami extrémet kipróbálni, el kell fogadnom, hogy ő a főnök. Kicsit be voltam már csiccsentve, tetszett az ötlet, így belementem a dologba.

Forrás: Shutterstock

Kinyitotta a táskát és fehér kötelet vett ki belőle. Odavitt a lépcsőhöz – galériás lakásban laktam akkor -, és érzéki mozdulatokkal levetkőztetett, és a kezeimnél fogva kikötözött. Majd visszasétált a táskához és előhúzott egy lovaglópálcát. Épp, mint a filmekben, végigsimította vele a karomat, a nyakamat, a hátamat, a combomat... Teljesen begerjesztett, már csak azt vártam, hogy belém hatoljon és egy hatalmasat szexeljünk, de ő továbbjátszott a pálcával. Először csak kicsiket csapott rám vele, tetszett is, egy pillanatra sem jeleztem, hogy hagyja abba, mert valóban tetszett.

Aztán talán elkapta egy kicsit a hév, mert egymás után kétszer hatalmasat vágott ugyanarra a helyre a fenekemen. Felordítottam, én életemben ilyen fájdalmat még nem éreztem, csípett, égett, ugye a kezeim a lépcsőhöz voltak kötve, így oda se tudtam nyúlni. Sírni kezdtem, ő megijedt, gyorsan eloldozott, az ölébe vett, kivitt a fürdőszobába. Nem csupán véraláfutásos lett, de vér is serkent arról a részről, amit ennyire megütött a fenekemen.

Ezután nem szexeltünk az este folyamán, helyette borogattuk a fenekemet, beszélgettünk, bújtunk. Szörnyen érezte magát, elmondta százszor, hogy bocsássak meg, nem érti, hogy ragadhatta el ennyire a hév. Nem haragudtam rá, ez a félresikerült kalandunk megnyitott minket, nyíltabban tudunk azóta beszélgetni ezekről a dolgokról. Jó pár napig, fájt még az ülés, és hetekig látszódott a nyoma, de nem okozott bennem rossz érzést.

Már 3 éve együtt vagyunk, próbálkoztunk azóta is ilyesmi játékokkal, de már mindent közösen tervezünk meg, nem lepjük meg ennyire a másikat."

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.