Jöttem, láttam, beköltöztem – bárcsak így lehetne

A költözés mindenkiben vegyes érzéseket kelt, hiszen egyfelől ez egy izgalmas kezdet, másfelől azonban a bepakolás és a kipakolás is hatalmas feladat, soha véget nem érőnek tűnik. Az elejét borzasztóan élveztem, nagyjából addig, amíg már nem tudtam mozdulni a lakásban a szemeteszsákokba halmozott cuccoktól. A padló tele volt, de csodák csodájára még a szekrények is.

Még bőven volt mit pakolni, csak már nem volt hová. És hiába a tudatos tervezés, biztos, hogy a halom legaljára került az, ami még kellene, az meg persze a tetején volt, aminek a létezéséről sem tudtam.

Nem hittem, hogy ki tud fogni rajtam néhány szekrénynyi cucc, főként hogy nem először költözöm, de végül be kellett látnom, hogy egyáltalán nem vagyok olyan pakolómester, amilyennek hittem magam. Fájt a felismerés, de bánkódásra nem volt idő. Zsákolni kellett tovább azokat a dolgokat, amik fogalmam sincsen, hogy kerültek a lakásba.

Annak idején nagyjából három perc alatt költöztem be két táskával, és emlékeim szerint szinte semmit nem vettem, úgyhogy rejtély, mi módon lett annyi holmim... Unalmukban szaporodhattak, esetleg osztódtak, vagy valaki galád módon nálam rakott le ezt-azt. Miután felocsúdtam a döbbenetből, azzal a kérdéssel igyekeztem nem is foglalkozni, hogy, na de mégis hogy fért be egy ilyen ki lakásba ennyi kacat?

A bepakolásnál sokkal jobb és sokkal nagyobb feladat a szállítás, és persze a kipakolás.

Minden forduló után azt mondogattam, már nem maradt sok minden a lakásban, és minden alkalommal megtöltöttem újra az autót a csomagokkal. Világos, hogy fogalmam sincs, mit jelent a „sok". Az új lakás izgalma azonban kárpótol minden fáradságért és bosszúságért, beleértve azt a megszámlálhatatlan alkalmat, amikor éjszaka átestem a ruhakupacokon.

És nincs jobb érzés annál, mint megfogadni, hogy ezentúl minden más lesz. Mindennek meglesz a helye, és minden éppen oda kerül vissza majd, ahonnan elvettem. Hogy mindent logikusan rendezek el, amint lesz hová logikusan elrendezni, mert szekrény, na, az még nincs, ahogy más sem. De ennek is megvan a jó oldala, van mit várni, közben pedig alaposan meg lehet tervezni a dolgok elrendezését. Persze a tapasztalatom az, hogy a dolgok előbb-utóbb megtalálják a saját legkényelmesebb helyüket, jelenleg ez itt is a padló, de eljön majd az az idő, amikor a kupira a szekrényajtót csukhatom rá, de egyelőre még csak a szememet csukhatom be, ha nem bírom már tovább nézni a halmokat.

Nyitókép: Shutterstock