Engedd, hogy magával ragadjon az advent varázsa

Te szereted az adventet és a karácsonyt? Én nagyon, még akkor is, ha sok esetben egyfajta ámokfutásba csap át az ünnepek előtti egy-két hét. Mindenki rohan, ajándékokat hajkurászik, csomagolópapírral és fényfüzérekkel megrakva talpal egyik boltból a másikba, menüt tervez, takarít, szép ruhát keres.

Nem csupán az otthonunkat, a külsőnket kellene felkészítenünk az ünnepre, nem csupán a vacsorát kéne megterveznünk és az ajándékokat becsomagolnunk, hanem a lelkünket is jó lenne, ha átjárná a várakozás, hiszen az advent voltaképpen erről szól. Mégis, hogyan tegyük mindezt? A válasz egyáltalán nem egyszerű, hiszen mindenkin nagyobb ilyenkor a nyomás – sőt, talán évről évre mintha egyre többet várnánk el a környezetünktől és magunktól –, ennek ellenére érdemes volna ebben a pár hétben picit lassítani, és befelé valamint a szeretteinkre is figyelni egy kicsit.

Nekem plusz tizenöt perc, neki varázslat

A múlt héten elég későn értem az óvodába a kisfiamért, ráadásul péntek volt, amikor egyébként is ildomos lenne kissé hamarabb elhozni a gyerkőcöt, én meg úgy estem be öt körül, vállamon a laptoppal, fejemen sapkával. A gyermekem persze csillogó szemmel futott felém, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy még be kell ugranunk a játékboltba, mert holnap szülinapra megyünk, ráadásul azt sem tudom, mit fogunk vacsizni, mosni kéne, különben meg leszakad már a vállam és bár csak kettő perce vagyok az oviban, szakad rólam a víz a kabát és sapka alatt.

Nagy nehezen összeszedtük magunkat és már indultam is volna valamelyik üzlet felé, amikor a kisfiam lelkesen elkezdett mesélni a karácsonyról – gondolom az oviban is téma volt –, majd megkérdezte, beugrunk-e a közeli parkba, mert emlékszik, tavaly is milyen szép fényekkel díszítették fel, biztosan most is lesz megint és úgy megnézné. Mondanom sem kell, hogy zsigerből jött tőlem a „Most nem, majd talán holnap" és elkezdtem sorolni, mennyi dolgom van még délután, este. Aztán hirtelen észbe kaptam.

A feladataim szempontjából semmit, de a gyermekem izgatottsággal és örömmel teli lelkének annál többet jelentene. Így a parkba sétáltunk és út közben megnéztük a villanyoszlopokra felszerelt világító hópelyheket, a teraszokra kiaggatott fényfüzéreket, a parkban pedig a feldíszített karácsonyfát és a tavalyról már jól ismert ragyogó szánt.

Amikor kigyönyörködtük magunkat, kéz a kézben indultunk hazafelé – nem volt kedvem ezt a mesebeli hangulatot elrontani azzal, hogy a boltokban tülekedünk. Majd holnap délelőtt megveszem az ajándékot és biztosan akad valami vacsorának való is a hűtőben vagy a kamrában. Lenéztem a kisfiamra bojtos sapkás fejére és azt kérdeztem tőle: - Tetszett, Manó? Ő pedig csillogó szemmel és hatalmas mosollyal, csak annyit felelt: - Csodaszép volt, Anya.

Nyitókép: Shutterstock