család kibeszélő beteg betegápolás nagymama
Mielőtt bármibe is belekezdenék: legmélyebb tiszteletem mindenkinek, aki valaha is segített gondoskodni egy beteg emberről. Teljesen mindegy, hogy meddig vagy hogyan...

A mi történetünk közel 2 éve zajlik már. Ádáz küzdelem a demenciával. Lassan, alattomos módon kúszott be az életünkbe, hogy szépen, lassan felemésszen minden szép emléket. Persze tudtuk, hogy ez lesz, de erre nem lehet felkészülni. Lehetetlenség. Hiszen a hónapokkal együtt lassacskán elveszítjük a nagyszülőnket is, aki örök melegséggel árasztja el szívünket.

A nagymamát, akinek a felejthetetlen gyerekkorunkat köszönhetjük: a terülj-terülj asztalkát, a vanília pudingos gofrit a strandon és a rengeteg törődést. Most az ágy szélén ül apró kis testével, tekintete homályos, és már nem érti, mi történik körülötte.

Másfél órája döntötte el, hogy ideje lefeküdnie. Pontosan 17 óra 38 perckor. A megszokás hangja mindennap ilyentájt súgja a fülébe, hogy ideje aludni menni. Minden, amit tesz, gépi monotonitás már csupán. Most pedig üres tekintettel ül az ágy szélén. 18 óra 57 perckor.

Ezalatt az idő alatt már háromszor ellenőriztük az ablakokat, nehogy beessen az eső, ha esetleg vihar lesz. Legalább ennyiszer bizonyosodtunk meg a hűtőben lévő edényeket emelgetve, hogy ettem, és nem maradok éhen. És pontosan ennyi alkalommal feküdt le az ágyra, hiszen ideje aludni. De nem hat az altató.Az a francos altató, ami nélkül elképzelhetetlen a lefekvés. Görcsös rutinná vált a kis fehér bogyó, aminek már évek óta nincs hatása, de be kell venni, mert anélkül képtelen elaludni.

Negyedszerre hallom meg, hogy a nevemen szólongat. Nagy levegőt veszek, és minden erőmet összeszedve benézek az ajtón. A negyedik próbálkozás sem sikerült. Újra ott ül az ágy szélén, üveges tekintetével a szemembe néz, és megkérdezi:

- Ugye becsuktuk az ablakokat? Mert ha jön a vihar, beesik az eső a lakásba.

- Igen, Mamácska, becsuktuk - miközben kimondom ezt, érzem, hogy összeszorul a torkom.

- És ettél, drágám?

- Igen, Mamácska, ettem.

- Egyél egy kis fagyit, biztosan éhes vagy.

- Köszönöm Mamácska, már ettem.

- De nem akarom, hogy éhesen maradj. És az ablakokat bezártuk?

- Igen, Mamácska.

- Akkor én most lefekszem, nem haragszol, drágám?

- Nem, Mamácska, most már próbálj meg pihenni.

Forrás: Shutterstock

Szépen, lassan behúzom az ajtót, de nem mozdulok, hiszen tudom: ez még nem a vége. Érzem azt az idegesítően égető érzést a szememben, de tudom, hogy nem lehet. Nem veheti észre. Hiszen úgysem értené. Még a végén azt hinné, valami baj van. Nem tehet róla. A saját elméjének a rabja. Egy olyan apró, rejtett zugának, amely ezekre a kényszeres cselekedetekre kényszeríti minden nap.

- Timike...

Nagy levegő: - Igen, Mamácska?

- Ha éhes vagy, egyél valamit, ott van minden a hűtőben. Ittál kávét?

- Köszönöm Mamácska, már ettem, és kávét is ittam.

- Biztos?

- Biztos.

- És az ablakokat becsuktuk?

- Az összeset, igen.

- Köszönöm drágám, hogy ennyit segítesz nekem. Tudod, egy ideje már nagyon rossz a fejem. De nagyon szeretem, amikor itt vagy.

Hiába minden homályos tekintet, ezek a mondatok elfeledtetnek minden küzdelmes pillanatot. Gyűlöletes dolog a demencia. 2 év alatt vette el az imádott nagymamámat, és költöztette a 4 éves árnyékát a testébe. Minden egyes nappal egy kicsit összetörve a szívünket.

És azt elfogadni, hogy neki talán jobb lenne, ha... Már attól is gyűlöletet éreztem önmagam iránt, hogy ez egyáltalán eszembe jutott. Mély haragot és megvetést. Még akkor is, ha ő folyton mondja, hogy az lenne neki a legjobb. Talán igen. De az elmúlást nem mi választjuk. Pedig ő már régen feladta, tudom jól. A demencia szépen, lassan, napról napra tüntette el a fényt a szeméből. Kegyetlen lassúsággal, és a végére a mi lelkünk egy darabja is vele hal.

És bár a mi utunk még tart, tudom, már nincs sok hátra. Csendben várok az ajtóban, amíg végre elnyomja az álom. 19:18. Elaludt. Engedhetek hát az égető érzésnek, ami már szinte marta a szememet. Adhatok a lelkemnek pár percet, hogy belehaljon egy kicsit ebbe az egészbe.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.